GTK 2021. Szeptember

2021. szeptember 30.

Bízunk benne, hogy ti is várjátok már a nyár utáni első klubestet!

2021. szeptember 30.

2021. szeptember 29-én, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Aulájában ünnepélyes keretek között adta át Méri Tamás, az Access4You társalapítója és üzletfejlesztési igazgatója a szervezet akadálymentességről szóló tanúsítványát a Kar dékánjának, Dr. Kovács Péternek.

2021. szeptember 28.

Pályázat benyújtásának határideje: 2021. október 8. dél

2021. szeptember 28.

Pályázat benyújtásának határideje: 2021. október 8. dél

2021. szeptember 28.
Örömteli eseménnyel büszkélkedhet karunk, hiszen szeptemberben két oktatónk is professzori kinevezéssel gazdagodott, így egyetemi tanárként folytatják tevékenységüket.
2021. szeptember 28.

A Gazdaságtudományi Karon már 2012 óta működik a tehetséggondozás céljából alapított ösztöndíjrendszer. Mostanra a Kar mellett több mint 33 partner – köztük volt hallgatók is - segíti a leendő közgazdászok tanulmányait.

2021. szeptember 27.

Szeptember 24-én ismét csatlakozott Karunk a Kutatók Éjszakája országos rendezvénysorozathoz, amelyet idén már személyes jelenlét mellett tarthattunk meg.

2021. szeptember 26.

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának nevében tisztelettel meghívjuk az Access4You által kiállított akadálymentességi tanúsítvány sajtónyilvános átadására.

2021. szeptember 26.

Csatlakozz a kari TDK-hoz, vegyél részt tájékoztatónkon!

2021. szeptember 17.

Örömteli eseménnyel büszkélkedhet az SZTE Gazdaságtudományi Kara: Wekerle Sándor Tudományos Életműdíjat kapott Botos Katalin professzor emerita.

2021. szeptember 16.

Karunk idén is csatlakozik a közismert országos rendezvénysorozathoz, a Kutatók Éjszakájához, amelynek célja a kutatói életpálya és különböző tudományterületek népszerűsítése.

2021. szeptember 14.

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram a Miniszterelnökség 10 hónapos karrierindító programja.

2021. szeptember 10.

Az Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozat keretében szeptember 15-én 16:00-tól könyvbemutatót tartanak kollégáink az MTA SZAB Székházában. Az eseményen jelen lesz a társszerkesztő és az egyes fejezetek szerzői közül néhányan.

2021. szeptember 09.

A Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Nemzeti Bank „Bevezetés a fenntartható pénzügyekbe” című közös tantárgya indul el az őszi félévben.

2021. szeptember 08.

A 2021/2022-es tanév Tanévnyitó Ünnepi Szenátusülését, amely egyben az Országos Felsőoktatási Tanévnyitó, valamint a Centenáriumi Rendezvénysorozat nyitó eseménye volt, 2021. szeptember 4-én tartotta a Szegedi Tudományegyetem.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Hetesi Erzsébet

Egy Tolna megyei pici faluban, Majoson születtem, de Baranyában, Mágocson nőttem fel, ott jártam általános iskolába, majd miután megnyertem egy megyei matematika versenyt, középiskolás koromban Pécsre kerültem matematika-fizika tagozatra.

Események

Rendezvénynaptár *