Bezár

Karról

SZTE GTK Szabályzatok

Szabályzatok

Szabályzatok

2014. november 06.
2 perc

GTK ügyrend

A Gazdaságtudományi Kar ügyrend célja, hogy szabályozza a kar működését, definiálja a kar szervezetét.

Tanulmányi és vizsgaszabályzat (TVSZ)

Minden rendelkezés, ami a tanulmányok folytatását szabályozza a jogviszony létesítésétől a diploma megszerzéséig ebben a dokumentumban olvasható.

Tanulmányi Ügyrend

A tanulmányi ügyrend hatálya az SZTE GTK által meghirdetett képzésekre, az azokon tanuló hallgatókra és az azokon oktató kollégákra terjed ki, függetlenül attól, hogy mely kar hallgatói, oktatói.

Hallgatói Juttatási Szabályzat

Szabályzat a Szegedi Tudományegyetem hallgatói által fizetendő díjakról és térítésekről, valamint a részükre nyújtható egyes támogatásokról.

A tanulmányi ösztöndíjról, a szociális ösztöndíjakról és minden támogatásról, amivel egy hallgató tanulmányai alatt találkozhat, ez a szabályzat rendelkezik. A hallgatók által fizetendő díjakat (pl. költségtérítés, az egyéb díjak és térítések) szintén ez a dokumentum szabályozza.

Ösztöndíj szabályzat

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat szabályzata a tanulmányi ösztöndíj feltételeiről és megállapításáról.

A tanulmányi ösztöndíj kiszámítása, kifizetése, és minden, a tanulmányi ösztöndíjjal kapcsolatos rendelkezés ebben a dokumentumban olvasható.

Rendszeres szociális ösztöndíj igénylésének elektronikus pályázati rendszere

A szociális ösztöndíjra való jogosultságról, a pályázati rendről és a támogatás folyósításáról rendelkezik a szabályzat.

Kollégiumi Jelentkezések Pontozásos Rendszere, Elbírálásának Eljárási és Szervezeti Rendje

A kollégiumi férőhelyek megállapítását, a pontozást és a kollégiumi felvétel rendjét szabályozza ez a dokumentum.

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Szabályzat

A legjobbak támogatását célzó ösztöndíj rendszerről (a pályázat benyújtásától a támogatás folyósításig) rendelkezik ez a szabályzat.

Doktori képzéssel kapcsolatos szabályzatok

A doktori képzésbe való jelentkezésről, a doktori tanulmányokról, a fokozat megszerzésének feltételeiről és folyamatáról szóló szabályzatok a Közgazdaságtani Doktori Iskola oldalán találhatóak.

A Szegedi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Habilitációs Szakbizottságának Ügyrendje

A közgazdaságtudományi tudományterületi habilitációs ügyeket intéző szakbizottság felépítését és működését leíró szabályzat.

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének Szabályzata

Egyéb szabályzatok

A Szegedi Tudományegyetem egyéb szabályzatai az SZTE központi oldalán elérhetőek.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek