Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

GTK 2018. Július

2018. július 31.

A pályázatok beadása határideje 2018. augusztus 10. dél

2018. július 30.
1 perc

Ha július, akkor EcoCamp a GTK-n! 2018. július 23-tól egy hétig a középiskolásoké volt a Gazdaságtudományi Kar főépülete.

2018. július 26.
3 perc

A legjobb vidéki gazdasági karra 2018-ban is sok, a közgazdaság iránt érdeklődő diák nyert felvételt. Szeptemberben több száz új közgazdász hallgató lépi át a Gazdaságtudományi Kar küszöbét, és kezdi meg egyetemi életét.

2018. július 20.

A GTK az EFOP-3.6.2-16-2017 azonosító számú, Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban című projekt keretein belül hozzá kíván járulni az SZTE GTK-ra felvételt nyert, alap-, mester- és doktori képzésben résztvevő hallgatók tanulmányainak és kutatásainak támogatásához.

2018. július 11.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara 2017-ben alapította a GTK Kiemelkedő Partnere Díjat a kar céljainak megvalósítását, a szegedi gazdasági felsőoktatás fejlődésének előmozdítását támogató partnerei elismerésére, különös tekintettel az oktatásra, kutatásra, tehetséggondozásra, a kar polgáraival való kapcsolattartásra, további együttműködésekre.

2018. július 11.
2 perc

2018. július 5-én, 234 új közgazdász jelölt diplomájára tett javaslatot a Gazdaságtudományi Kar ünnepi Kari Tanácsa. Délelőtt a mesterképzések és a szakirányú továbbképzési szakok hallgatói, valamint az angol nyelvű alap- és mesterképzések hallgatói vehették át diplomájukat. A délutáni ünnepségen az alapképzéseket és a felsőoktatási szakképzéseket befejezők kapták meg oklevelüket a Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében.

2018. július 06.
1 perc

Az SZTE Gazdaságtudományi Kar 2018. évi nyári időszakra vonatkozó nyitva tartása

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek