Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Hetedjére is EcoCamp

Hetedjére is EcoCamp

2018. július 30.
1 perc

Ha július, akkor EcoCamp a GTK-n! 2018. július 23-tól egy hétig a középiskolásoké volt a Gazdaságtudományi Kar főépülete.

A hetedik EcoCamp tehetséggondozó táborba tanári ajánlással 46 középiskolás jelentkezett, akik szakmai és csapatépítő programokon kóstolhattak bele az egyetemi életbe, illetve a gazdasági felsőoktatásba.

Mindenki, függetlenül attól, hogy közgazdászként képzeli az életét vagy sem, ám érdekli a gazdaság, és nyitott szemmel jár a világban, találhatott magának érdekes programot: menedzsmenttel, marketinggel, statisztikával, pénzügyekkel kapcsolatos játékos foglalkozások, készségfejlesztő feladatok és a csapatmunkát erősítő kihívások várták a diákokat. A középiskolásokkal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Központi Statisztikai Hivatal, az ECONVENTIO Kerekasztal Közhasznú Egyesület és a Móra Ferenc Szakkollégium munkatársai, valamint a Gazdaságtudományi Kar oktatói foglalkoznak. A tábor különlegessége, hogy egyetemi hallgatókból álló mentorcsapat segítette a táborozók mindennapjait.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek