Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Kornai kurzus: vezető közgazdászok előadási a GTK-n

Kornai kurzus: vezető közgazdászok előadási a GTK-n

2014. január 30.
2 perc

Kornai János hozzájárulása a modern közgazdaságtudományhoz.

Kornai János a Budapesti Corvinus Egyetem és a Harvard Egyetem professor emeritusa, Széchenyi-díjas közgazdász, az elmúlt évtizedek meghatározó tudósa.


A 2013/2014-es tanév második szemeszterében Kornai János munkásságát feldolgozó kurzuson vehettek részt az érdeklődők az SZTE Gazdaságtudományi Karán. A vezető hazai közgazdászok közreműködésével megvalósuló előadássorozat célja, hogy korunk egyik legnagyobb közgazdász tudósának életművével ismertesse meg a résztvevőket. A kurzust előadásával egy alkalommal Kornai professzor úr is megtisztelte.

Az előadásokról a Kar támogatásának köszönhetően videófelvételek készültek, amelyek ezen az oldalon megtekinthetőek az előadásokon vetített prezentációkkal együtt.

 

 

A kurzus tematikája:

Név Titulus Előadás címe Időpont
Farkas Zoltán Főmunkatárs Heti Világgazdaság Elmélettörténeti kalandozások, avagy Kornai János a magyar nyilvánosságban február 13.
Prof. Dr. Katona Tamás
Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar
A makrogazdaság és a modern tudomány viszonya február 20.
Dr. Simonovits András MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja
A gazdaság vegetatív működési modelljei Kornai munkásságában február 27.
Dr. Chikán Attila Budapesti Corvinus Egyetem A hiány és szerepe a rendszerváltás szellemi előkészítésében március 6.
Dr. Csillag István Óbudai Egyetem Kornai János szerepe a rendszerváltásban március 13.
dr. Bojár Gábor Igazgatóság Elnök Graphisoft SE Kornai János és az innováció március 20.
Dr.Szabó Katalin Budapesti Corvinus Egyetem Kornai János viszonya a kapitalizmushoz március 27.
Dr. Király Júlia Budapesti Corvinus Egyetem Kornai János a növekedésről - A Harmonikus vagy erőltetett növekedés-től a Gondolatok a kapitalizmusról-ig április 3.
dr. Győrffy Dóra Pázmány Péter Egyetem
Költségvetési korlát elmélete április 10.
Dr. Mihályi Péter Pannon Egyetem Kornai János Anti-Equilibrium című műve és aktualitása április 17.
Prof. Dr. Botos Katalin Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar
Kornai János puha költségvetési korlát elméletének kapcsolata a létező szocializmussal április 24.
Prof. Dr. Kornai János Budapesti Corvinus Egyetem Q&A (Kérdések és válaszok) május 8.
Dr. Madarász Aladár MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Kornai János és a nagy elmélet a közgazdaságtanban május 15.

 

Az előadássorozat az ETR-ben meghirdetett kurzusként vehették fel a hallgatók.

Kérdéseivel és észrevételeivel forduljon bizalommal Kerényi Ádámhoz: kornaijanoskurzus@gmail.com

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek