mesterszak interjusorozat

Út a mesterképzéstől a karrierig - interjúsorozat

Ismerjétek meg legújabb ismeretterjesztő sorozatunkat, mely segítségével betekintést nyerhettek abba, hogy milyen is Karunkon mesterképzésre járni, valamint azt is megtudhatjátok milyen messzire el lehet ezzel a képesítéssel jutni.

Pragai Maja


Vágjunk is bele! Először egy olyan hallgatót kérdeztünk, aki most kezdte a mesterképzést, ismerjétek meg Prágai Maja eddigi tapasztalatait.


Mi volt a motivációd, amikor jelentkeztél mesterképzésre?

A jelenlegi munkámhoz szerettem volna további olyan tudást szerezni, amit a későbbiekben is kamatoztathatok. Már az alapképzésen betekintést kaptam a marketing világába, ezért biztos voltam benne, hogy ehhez kapcsolódó mesterképzésen szeretném folytatni a tanulmányaimat.


Olyan, mint amire számítottál? Mik a tapasztalataid eddig?

Igen, a jelentkezés folyamán feltérképeztem, milyen tantárgyakra számíthatok, így nem ért meglepetés. Számomra pozitív, hogy a tanáraink naprakész információkat is átadnak a kötelező tananyag mellett. Örülök, hogy az elméleti tudásra építve gyakorlatias, csoport munkában is részt tudok venni.


Mit vársz a mesterképzéstől?

Célom, hogy olyan tudást szerezzek a képzés által, amely egy biztos talajt ad, a későbbi munkáimhoz, valamint a jövőben, a diplomának köszönhetően több területen is kipróbálhassam magam. A mesterképzés ideje alatt szeretnék olyan gyakorlati helyet találni, amely mind a tanulmányaimhoz, mind az érdeklődési körömhöz szorosan kapcsolódik.


Szalanczy Eszter


A következő hallgató, akit megkérdeztünk az Szalánczy Eszter, aki most kezdte meg második félévét az egyik mesterképzésünkön. Itt olvashatjátok mit érdemes tudni a mesterképzésekkel kapcsolatban.

 

Mik a tapasztalataid eddig?

Mindig tud az ember újat tanulni. Én KM alapszakról érkeztem a marketing mesterre, és kicsit aggódtam, hogy nem lesz már újdonság, mindent magtanultunk alapszakon. Viszont kellemesen csalódtam! Sokkal mélyebben belemegyünk az egyes témákba, jobban elmélyülünk a témakörökben. Így mind a mai napig tudnak olyat mondani, amiről eddig még nem hallottam! Az órák izgalmasak, és az oktatók mindig igyekeznek a legaktuálisabb témákról beszélni, így képben vagyunk a legújabb trendekkel.

Ezen felül a közösség is sokkal összetartóbb, mint alapszakon. Kevesebben vagyunk, családias hangulatúak az órák, és mindenki jóban van mindenkivel. Nagyon jó érzés, hogy ha bármi kérdésem vagy problémám van, a szaktársaimhoz bármikor fordulhatok.

A tanárok nagyon nyitottak, bármivel lehet hozzájuk fordulni, talán pont a kislétszámú órák miatt, sokkal több időt tudnak ránk fordítani.


Hogyan készülsz egy vizsgára? Van-e a különbség a két fajta képzés vizsgái, követelményei között?

Az alapszak és a mesterszak vizsgái, követelményei nagyon hasonlóak. Talán az egyetlen újdonság, amivel eddig még nem találkoztam az a „Tükrözött tanterem” módszer volt. Itt nekünk kell az órákra egy-egy témából felkészülni, és beszámolót írni. Ezeket aztán órán megbeszéljük, és a beszámolóink alapján értékelnek minket a félév végén. Ezzel a különleges módszerrel nem találkoztam.

Ha szóbeli vizsgára kerül a sor, az arra való készülést érdemes hamar elkezdeni, mert sokszor nagy az anyag, amit meg kell tanulni. De semmi ok az aggodalomra! A vizsgák nem nehezebbek, mint alapszakon! Ha ott jól teljesítettél itt is jól fogsz!

Zárthelyi dolgozatokkal még csak olyan órákon találkoztam, amelyek valamennyire számolósak, feladat megoldósak voltak. Ezekre a zárthelyikre pedig nagyon jó gyakorlást nyújtanak a gyakorlataink. Ezeken mindent begyakorlunk, amikre szükségünk lehet a ZH-n.


Hogyan oszlanak meg a kollokviumos, szóbelis és megajánlott jegyes tárgyak?

Mesterszakon sokkal több megajánlott jegyes tárggyal lehet találkozni, mint alapszakon.

De ezekhez komoly munkát kell végezni félév közben. A legtöbb órán elvárják az ottlétet, és az aktív részvételt. Máshol folyamatosan beadandókon és projektmunkákon kell dolgozni. Valamint olyan is van, hogy csapatmunkákat és kiselőadásokat kell végezni. Lehet, sok munkának tűnik félév közben, de megéri! Nincs is annál jobb érzés, mikor hamar túl vagy a vizsgaidőszakon, és lehet pihenni!

Természetesen vannak tárgyak, ahol szóbelizni kell, esetleg ZH-t írni. De ezek jóval kevesebben vannak, mint alapszakon.

 

Rodic Adam


Végül, de nem utolsó sorban, egy már végzett hallgatót, Rodic Ádámot kerestük meg. Ő is mesélt mesteres tapasztalatiról, illetve azt is megtudhatjuk, hogy mennyire vált előnyére a mesterdiploma.

 

Milyen képzést végeztél, most hol dolgozol? (Hogyan jutottál ehhez a munkalehetőséghez)

Rodic Ádám vagyok, idén júniusban végeztem pénzügy mesterképzésen. Jelenleg az Európai Beruházási Banknál dolgozom Luxemburgban. Az osztály, amelyen dolgozom Közép- és Délkelet-Európa közszférájának hitelezésével foglalkozik. Az EBB munkatársaival először a GTK-n megrendezett nemzetközi hét keretein belül találkoztam. Ekkor jelentkeztem az EIB Summer School programjára, majd a jelenlegi pozícióra is.


Miért az adott képzést választottad?

A pénzügy és számvitel alapképzés elvégzését követően úgy éreztem, hogy tovább szeretném mélyíteni a pénzügyi elemzéssel, és a tőkepiacokkal kapcsolatos ismereteimet, viszont emiatt nem szerettem volna Budapestre költözni. Azt gondoltam, hogy itt Szegeden is versenyképes tudásra tehetek szert. Visszatekintve ez valóban helyes döntésnek bizonyult.


Mennyire tudod hasznosítani az elsajátított tudást a munkahelyeden?

A képzés során elsajátított tudás gyakorlati hasznosítása mindenkinél más formát ölt. A feladataim jellegéből adódóan én leginkább a bankszektorral és a közpénzügyekkel kapcsolatos kurzusokon megszerzett tudást találom hasznosnak, hiszen a munkakörömbe tartozik például az önkormányzatok hitelminősítése.


Előnyödre vált-e az álláskeresésnél a mesterdiploma?

Igen, mindenképp előnyömre vált az álláskeresés során a mesterdiploma. A munkatársaim többsége is mesterdiplomával rendelkezik.


Mivel buzdítaná az alapszakos hallgatókat, hogy jelentkezzenek mesterképzésre?

Elsősorban akkor buzdítanék bárkit, hogy jelentkezzen mesterképzésre, ha érdekli az adott tudományterület és szeretne abban jobban elmélyülni. Másrészt, ha még nem tudott dönteni az akadémiai pálya melletti elköteleződésről, de szeretné megteremteni az erre való lehetőséget. Végül, de nem utolsósorban pedig mesterdiplomával a munkalehetőségek palettája is szélesebb.