A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara szeretettel meghívja az érdeklődő diákokat és szüleiket a kari Nyílt Napra 2022. december 12-én, amelyen megismerkedhetnek a 2023/2024-es tanévben induló gazdasági képzéseinkkel.
A Nyílt Napon való részvétel REGISZTRÁCIÓHOZ kötött, amelyet belépéskor ellenőrizni fogunk!
Kedves Érdeklődő Diákok! :)
Szeretettel várunk Benneteket 2022. december 12-én Nyílt Napunkon, ahol nemcsak arra kaphattok választ, hogy mely szakra érdemes jelentkezni és az adott szakon belül milyen képzési program vár Benneteket, hanem „minikurzusok” keretében megismerkedhettek a Kar oktatóival és interaktív előadáson vehettek részt. Továbbá kötetlen programokkal várnak Titeket a Karunkon működő hallgatói szervezetek és egyetemi egységek. Amennyiben szüleitekkel érkeztek, vegyetek részt fogadóóránkon is, ahol feltehetitek a továbbtanulással kapcsolatos kérdéseiteket.
Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a Nyílt Napon való részvétel regisztrációhoz kötött az épület befogadókapacitása miatt, így érdemes minél hamarabb regisztrálni. A regisztráció során nem szükséges nevet vagy elérhetőséget megadni, viszont a regisztrációs folyamat végén egy letölthető fájlt generálunk számodra, amellyel be tudsz lépni a Nyílt Napra. Kérjük, hogy ezt a fájlt mentsd el a telefonodon vagy pedig nyomtatva hozd magaddal, hogy minél könnyebben tudjunk regisztrálni az érkezéskor. A résztvevők a Nyílt Nap végén igazolást kapnak.
A Nyílt Nap helyszíne:
Szegedi Tudományegyetem
Gazdaságtudományi Kar
6722 Szeged, Kálvária sgt. 1.
Kérdés esetén az alábbi elérhetőségeken tudjátok felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel:
Marketing Iroda, Bundság Éva Szabina – bundsag.eva@eco.u-szeged.hu
Marketing Iroda, Berki Bianka – berki.bianka@szte.hu
Kövessétek nyomon a Facebook eseményt az aktuális hírekért! Várunk Titeket, csatlakozzatok hozzánk! :)
A részletes program pedig alább tekinthető meg:
Kari bemutatkozás (Aula) | |||
---|---|---|---|
9:00 – 9:10 | Dékáni köszöntő | Dr. Kovács Péter | |
Szakos tájékozatók (Aula) | |||
9:10 – 9:20 | Kereskedelem és marketing |
Dr. Prónay Szabolcs | |
9:20 – 9:30 | Gazdálkodási és menedzsment (magyar és angol nyelvű képzés) |
Dr. Vilmányi Márton | |
9:30 – 9:40 | Turizmus-vendéglátás (magyar és angol nyelvű képzés) |
Dr. Pusztai Bertalan | |
9:40 – 9:50 | Pénzügy és számvitel | Dr. Kosztopulosz Andreász | |
Szakos tájékoztatók (Termekben, regisztráció alapján) | |||
10:00-10:25 | Kereskedelem és marketing alapszak | Huszár Sándor | KO007 (Földszint) |
10:30-10:55 | Turizmus-vendéglátás alapszak | Dr. Vida György | KO410 (4. emelet) |
11:00-11:25 | Pénzügy és számvitel alapszak | Dr. Kosztopulosz Andreász | KO007 (Földszint) |
11:30-11:55 | Gazdálkodási és menedzsment alapszak | Dr. Vilmányi Márton | KO410 (4. emelet) |
Minikurzusok (regisztráció alapján) | |||
10:00-10:25 | Smart pénzügyi-gazdasági vetélkedő (pénzügy) | Szládek Dániel | KO105 (1.emelet) |
10:00-10:25 | A jó vezető csatákat nyer, a jó csapat háborút - Tudj meg többet a hatékony csapatok vezetéséről! (menedzsment) | Kálmán Melitta/Mátó Ágnes | KO101 (1. emelet) |
10:30-10:55 | Teszteld a marketinges megérzéseidet! (marketing) | Huszár Sándor | KO101 (1. emelet) |
10:30-10:55 | Ismerkedés a számvitel világával (számvitel) | Dr. Lippai-Makra Edit és Tóth Balázs | KO105 (1. emelet) |
11:30-11:55 | Szeged...Avagy hogyan adjuk el a településünk és turisztikai vonzerőinket? Településmarketing és turizmusmarketing a rohanó világunkban (turizmus) | Dr. Vida György | KO101 (1. emelet) |
11:30-11:55 | Stílus, mint énmárka | Vizi Noémi | KO004 (Földszint) |
További programok | |||
9:10-12:00 | Fogadóóra szülőknek | Díszterem (I. emelet) | |
10:00-12:30 | Szervezetek bemutatkozása GTK HÖK, SZTE Marketing Klub, GM Club, LPT Szeged, Tourism Club of Szeged, GTK TV Club, MKT, Diákhitel, GTK Karrier Iroda, SZTE Eötvös Loránd Kollégium |
Aula (Földszint) | |
10:00-11:45 | Tanulj egy félévet külföldön – Erasmus beszélgető sarok | 2. emeleti társalgó (2. emelet) |