Vida György elismerő oklevelet kapott

Oktatónk, Dr. Vida György a Modern Geográfia folyóirat díját vehette át

A Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézetünk oktatója, Dr. Vida György részt vett a Modern Geográfia című folyóirat 15. évfordulójára szervezett jubileumi konferencián.

A rendezvény elsődleges célja volt többek között a fiatal geográfus kutatók országos vérkeringésbe való bevonásának elősegítése, a kutatói utánpótlás mozgósítása, számukra hosszú távon publikációs platform, a jelen rendezvényt követően pedig a konferencia-előadásra épülő, témavezetőikkel közös, lektorált megjelenési lehetőség biztosítása.


Az eseményen Dr. Vida György a "Miért választják a turisták az Airbnb-t? Motivációs tényezők vizsgálata magyar utazók körében" című tanulmányával a Modern Geográfia című folyóirat ,,A 2020-as év legnagyobb érdeklődést kiváltó tanulmánya" díjat nyerte el szerzőtársaival Dudás Gáborral és Boros Lajossal. Első alkalommal került átadásra ez az elismerés, amit az olvasóközönség online szavazással választott ki.


A tanulmány megtekinthető itt.


Elismerő oklevél