Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Társadalmi és Gazdasági Folyamatok elemzésének kérdései a XXI. században

A 20 éves jubileum alkalmából nemzetközi tudományos konferenciát rendezett az SZTE GTK

A 20 éves jubileum alkalmából nemzetközi tudományos konferenciát rendezett az SZTE GTK

2019. november 20.
2 perc

Az SZTE Gazdaságtudományi Kara 20 éves jubileumának tiszteletére Társadalmi és Gazdasági Folyamatok elemzésének kérdései a XXI. században címmel szervezett nemzetközi konferenciát 2019. november 7. és 9. között.

A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságának Gazdaságtudományi Szakbizottságával közösen szervezett, háromnapos eseményen, melynek a József Attila Tanulmányi és Információs Központ adott helyet, több mint 300-an jelentek meg előadóként vagy résztvevőként hazai és külföldi intézményekből egyaránt.

A konferencia nyitó délelőttjén Prof. Dr. Széll Márta stratégiai rektorhelyettes asszony tartott megnyitó beszédet, amelyet a plenáris előadások követtek. Valérie Nicolas-Hemar, a párizsi Université Paris Sud-Paris Saclay egyetemi docense a gazdasági felsőoktatás előtt álló kihívásokat mutatta be, majd Dr. Kónya István, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa az üzleti és a közgazdaságtani oktatás aktuális nemzetközi trendjeivel foglalkozott előadásában. A délutáni magyar nyelvű plenáris szekcióban Prof. Dr. Hrubos Ildikó 2020 - szakaszhatár az európai felsőoktatásban címmel tartott előadást, majd Prof. Dr. Sándorné Kriszt Éva beszélt a fokozatváltásról a hazai felsőoktatásban. Az MTA IX. osztály Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottsága is a nyitó napon tartotta tudományos ülését.

A sokszínű szekcióelőadások témái felölelték a gazdasági képzés helyzetét; a globális gazdasági és pénzügyi kihívásokat; a Dél-Alföld turizmusának fejlesztési lehetőségeit; az aktuális marketing-menedzsment trendeket; a jelenkor társadalmi, gazdasági, demográfiai folyamatainak összefüggéseit; a társadalmi és gazdasági folyamatok elemzésének módszertani kérdéseit valamint az ipar 4.0 jelenségét és a mesterséges intelligenciát. A konferencia speciális szekciói oktatásmódszertani és esélyegyenlőségi kérdésekkel valamint a fenntartható közlekedéssel foglalkoztak.

Az első napot záró ünnepi gálavacsorán Dr. Kovács Péter dékán a Gazdaságtudományi Kar nevében köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt 20 évben segítették a Kart a céljainak elérésében, külön is megköszönve a korábbi dékánok munkáját.

Büszkeségre adhat okot, hogy a konferencia második napján az MTA IX. osztály három tudományos bizottsága: a Gazdálkodástudományi, a Közgazdaság-tudományi és a Regionális Tudományok Tudományos Bizottsága együttes vitaülést tartott. Az ülés levezető elnöke Prof. Dr. Voszka Éva volt, a vitaindító előadást A közgazdasági felsőoktatás átrendeződése Magyarországon címmel Prof. Dr. Lengyel Imre tartotta. A felkért hozzászólók, Prof. Dr. Bakacsi Gyula, Prof. Dr. Hámori Balázs és Prof. Dr. Rechnitzer János meglátásait követően élénk eszmecsere alakult ki a hazai közgazdasági felsőoktatás helyzetéről és jövőjéről.

A konferencia sikerét jelzi, hogy a résztvevők jó szívvel emlékeztek vissza „a mosolygós hangulatra, a kollegiális-baráti légkörre, s ami igazán fontos: a sok nagyszerű, vonzó, elgondolkodtató és inspiráló szellemi teljesítményre”.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek