Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Weblap nappalivslevelezo

Az örök dilemma: milyen képzési formában érdemes mesterszakra járni?

Az örök dilemma: milyen képzési formában érdemes mesterszakra járni?

2023. október 17.
4 perc

Te is bizonytalan vagy, hogy a mesterképzést nappali vagy levelező képzési formában csináld? Megkérdeztünk egy levelező képzésen végzett hallgatót és egy nappali képzésen tanuló hallgatót, hogy segítsen Téged a döntésben.

Team levelező képzés - Újházi Tamás


Miért döntöttél a levelező tagozat mellet?

Amikor elhatároztam, hogy jelentkezem marketing MSc-re már teljes állásban dolgoztam.


Van-e lehetőség munkát vállalni mellette?

Egészen biztosan állíthatom, hogy igen – hivatkozva előző válaszomra.


Tapasztalatod alapján milyen előnyei és hátrányai vannak?

Az oktatók szakmai felkészültsége és elkötelezettsége számomra olyan – korábban általam nem tapasztalt – motivációt adott, hogy annak ellenére, hogy valaha elképzelni sem tudtam volna, MSc után jelentkeztem a PhD képzésre, ami szintén nagyon jó döntésnek bizonyult. Nem feltétlenül hátrányként említeném, de szembesülni kell azzal, hogy munka mellett olykor nehéz a képzéssel kapcsolatos feladatok megoldása, összeegyeztetése.


Kiknek ajánlanád ezt a képzésformát?

Első sorban annak, aki szeretné megszerezni az MSc diplomát, de mellette teljes állásban kell dolgoznia. Továbbá azoknak, akik már nem a 20-as éveiket tapossák, és úgy érzik, a „továbbtanulás vonata” már elment. Jelezném, hogy nem. Bátran tessék felülni rá. Felnőttként egészen más élményt nyújt a felsőoktatás. Számomra mindenképp felüdülés volt.


Kérlek, mesélj kicsit, milyenek voltak az órák, követelmények és az oktatók hozzáállása a levelező tagozatos hallgatókhoz?

Az órák javarészt pénteken és szombaton valósultak meg. Havonta 1, maximum 2 ilyen hétvégével kell számolni. Az órák minden esetben interaktívak voltak, az oktatók nem kizárólag a hagyományos frontális oktatás eszközeit használták, ellenben ahol tudtak bevontak bennünket. Arra kell gondolni, hogy nem csak leadták nekünk a tananyagot, hanem az adott témát problémaként kezelték és közösen jutottunk el a megoldáshoz. A követelmények nyilván megfeleltek az MSc képzésnek, viszont teljesíthetőek. Az oktatók zöme rugalmas és segítőkész.


Team nappali képzés - Dér Dorottya


Miért döntöttél a nappali képzés mellett?

Az alapképzést is nappali tagozaton végeztem, így nem volt kérdés, hogy a marketing mestert is nappalin csinálom. Szeretek bejárni az órákra, találkozni a szaktársakkal, úgy gondolom, hogy kapcsolatépítés szempontjából a nappali képzés előnyösebb a levelezőhöz képest, hiszen azáltal, hogy napi szinten találkozunk, mind a hallgatótársakkal, mind az oktatókkal egy közelebbi viszonyt tudunk kialakítani.


Van-e lehetőség munkát vállalni mellette?

Maximalista létemre, szeretek mindig csak egy dologra koncentrálni és azt 110%-osan csinálni. Én a tanulást választottam, nem dolgozom az egyetem mellett, viszont vannak szaktársaim akik igen, a jó időmenedzsmentnek köszönhetően a kurzusokon és a munkahelyükön is sikeresen teljesítenek.


Tapasztalatod alapján milyen előnyei és hátrányai vannak?

A nappali képzés alatt sok ismerőst, barátot szerezhetünk, értékes kapcsolatokra tehetünk szert, számos csapatépítő jellegű programon vehetünk részt. Véleményem szerint a sok egyetemi élményre még évek múlva is biztosan emlékezni fogunk. Rendkívül gyakorlatias az oktatás, a sok prezentálás és csapatmunka egy olyan készséget biztosít számunkra, amit a munkaerőpiacon biztosan kamatoztatni fogunk. A mesterképzésen jön rá a hallgató, hogy minden mindennel összefügg, rendszerben kezdünk el gondolkodni, azáltal, hogy bővül a látókörünk, a szemléletmódunk is megváltozik. Úgy gondolom, hogy aki nappali képzésre jelentkezik, és egy olyan szakon van, ami őt igazán érdekli, az csak nyerni tud.

Kiknek ajánlanád ezt a képzésformát?

A nappali képzésformát azoknak ajánlom, akik meg akarják tapasztalni a GTK-s életérzést.


Kérlek, mesélj kicsit, milyenek voltak az órák, követelmények és az oktatók hozzáállása a nappali tagozatos hallgatókhoz?

Az órák mindig jó hangulatban telnek, mivel kevesen vagyunk nappali képzésen, így családias a légkör. Az oktatók rendkívül segítőkészek, kollégaként kezelnek minket. Az órák legtöbbjén ott kell lenni, hiszen sok gyakorlati feladatot is megoldunk. Az alapszakhoz képest a vizsgaidőszak lazábbnak mondható, kevesebb a vizsgánk, hála az évközbeni feladatoknak. A legtöbb tárgyból minden hétre van valami beadandó, egyénileg és csapatban is egyaránt dolgozunk. A csoportmunkák összekovácsolják a csapatot, a befektetett sok energia pedig megtérül a vizsgaidőszakban.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    dec
    6
    SZTE GTK, bővebb információk a CooSpace GTK - TDK színtéren
    08:30 - 17:00
    SZTE GTK, bővebb információk a CooSpace GTK - TDK színtéren
    08:30 - 17:00

Kapcsolódó hírek