Az SZTE Prezilimpia 2023 prezentációs verseny az SZTE Gazdaságtudományi Kar, az SZTE Junior Akadémia, valamint a szegedi Ezabeszéd Toastmasters Retorika Klub jóvoltából került megrendezésre a tavaszi félévben a Philip Morris Magyarország közreműködésével.
Az országos döntőt a Szegedi Tudományegyetemen kari fordulók és előzték meg, míg a más egyetemek hallgatói számára on-line válogató zajlott. A versenyzőknek egy minimum 6, maximum 8 perces prezentációt kellett bemutatni „Tudatos fogyasztás – ártalomcsökkentés - fenntarthatóság” témakörben. A döntőre való egyéni felkészülésben mentorok segítették a munkájukat.
Az országos döntőnek május 10-én a Szent-Györgyi Albert Agóra Informatoriuma adott otthont. A prezentációs verseny döntőjébe jutott hallgatók a „Prezentációs karaoke” versenyszámban is kipróbálhatták magukat.
A klasszikus prezentációs versenybe 10 hallgató nyert indulási jogot, amelynek során az előre megtervezett, precíz felkészülés utáni nyilvános beszédkészség került előtérbe, míg a karaoke-n a rögtönzési képességüket kellett bizonyítaniuk. Mindkét versenyszámban magyarul és angolul szerepeltek a versenyzők.
Az országos döntő zsűrije:
A Prezentációs verseny helyezettjei:
I. helyezett: Nagy Bence Gyula - SZTE SZAOK
II. helyezett: Shehroz Tariq - SZTE GTK
III. helyezett: Kovács Kincső SZTE TTIK
A Prezentációs karaoke helyezettjei:
I. helyezett: Piszman Zsófia Ilona - SZTE GYTK
II. helyezett: Nagy Bence Gyula - SZTE SZAOK
III. helyezett: Kovács Kincső - SZTE TTIK
SZTE Junior Akadémia Különdíjasok:
Kardos Gergely - SZTE JGYPK
Toldi Ádám - SZTE ÁJTK
Békési Róbert György - SZTE MK
A döntőbe jutottak még:
Pusztai Bertalan - ELTE
Széll Boglárka - SZTE BTK
Tóth Bianka - BGE
Gratulálunk a helyezetteknek és minden résztvevőnek, további sikereket kívánunk!