Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Vida György Díj

Vida György oktatónk MTA Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott

Vida György oktatónk MTA Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott

2023. február 28.
1 perc

Magyar Tudományos Akadémia a tudományos élet területén dolgozó kutatást végző fiatalok eredményeinek elismerésére hozta létre az Akadémiai Ifjúsági Díját, aminek története 1972-ig nyúl vissza.

Az alapító meghatározott célja, hogy az MTA Köztestületének bármely, 35 évnél fiatalabb, kiemelkedő és aktívan kutató tagjának szakmai munkáját elismerje, közülük a legérdemesebbeket erkölcsi és anyagi támogatással elismerje.


Oktatónk, Vida György elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia, Akadémiai Ifjúsági Díját, amit 2023. február 23.-án vett át az MTA Székházának Felolvasótermében „A regionális egyenlőtlenségek különböző aspektusai Magyarországon” című pályamunkájáért. A díjátadó részletei megtekinthetők itt.


A díj elnyeréséhez ezúton is szívből gratulálunk és további tudományos munkájához sok sikert kívánunk.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek