Partnertalálkozó

Ulysses partnertalálkozó Bolzanóban

Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, Karunk munkatársai részt vesznek egy Erasmus+ projektben, mely keretein belül a nemzetközi konzorcium egy esettanulmány versenyt szervez. Ez az Ulysses.

A projekt vezetője a Szegedi Tudományegyetem, de partnerei között szerepel a Management Center Innsbruck (Ausztria), a Bozen-Bolzanoi Szabadegyetem (Olaszország), a Bécsi Egyetem (Ausztria), az Univations GmbH (Németország) és az Agentur fundus GmbH marketingügynökség (Ausztria). A verseny középpontjában a családi cégekkel kapcsolatos kihívások állnak, amelyek fejlesztik a hallgatók problémamegoldó képességeit és vállalkozói kompetenciáit.

2022. szeptember 19. és 20. között az olaszországi Bolzanóban találkoztak az Ulysses partnerintézmény projektpartnerei.
A személyes találkozó célja kettős volt: a partnerek véglegesítették az esettanulmányokat (amelyek főszereplői világszerte ismert családi vállalkozások), valamint megállapodtak a verseny végleges felépítésében és ütemtervében. A részletekről hamarosan beszámolunk, de azt már eláruljuk, hogy a versenyre 2023 tavaszán kerül majd sor.

A verseny alapját a családi cégek alkotják, amelyek a kis- és középvállalkozásoktól a nagy és nemzetközileg sikeres márkákig terjednek. Az Ulysses projekt Európa-szerte szorosan együttműködik a családi vállalkozásokkal annak érdekében, hogy igazi kihívást jelentő, érdekes esettanulmányok készüljenek.

A jelentkezés részletei hamarosan elérhetőek lesznek, az aktuális hírekért érdemes követni a különböző online felületeket:
Honlap
Facebook
Instagram
LinkedIn




Friss Hírek

Friss Hírek RSS

GTK Nyilt nap weblap 2023 dec

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara szeretettel meghívja az érdeklődő diákokat és szüleiket a kari Nyílt Napra 2023. december 18-án, amelyen megismerkedhetnek a 2024/2025-ös tanévben induló gazdasági képzéseinkkel.

Események

Rendezvénynaptár *

  • december 18.
    09:00 - 13:00
    Regisztrációköteles esemény lesz! Bővebb információk Facebook-on és a weboldalon lesznek közölve.
  • 2024. január 29.
    09:00 - 13:00
    Regisztrációköteles esemény lesz! Bővebb információk Facebook-on és a weboldalon lesznek közölve.