Vállalati projekt a mesterképzésen

Vállalatokkal dolgoztak együtt a Marketing mesterképzés hallgatói

A tavaszi félév során, a Kutatási projekt kurzus keretein belül, külsős cégek támogatásával oldottak meg marketing problémákat a hallgatói csapatok.

A Kutatási projekt kurzus fő célja, hogy minden tanévben, vállalatokkal együttműködve kutatási tevékenységet folytassanak a Marketing mesterképzésen tanulók, melynek köszönhetően elsajátíthatnak alternatív kutatási módszereket, mint például szemkamerás vizsgálat vagy social listening, rendszerszinten átláthatnak folyamatokat, alkalmazhatják az egyetemen tanultakat, és így releváns gyakorlati tapasztalatra tehetnek szert.

A csapatmunka során, 2022 tavaszán többek között a social listening módszerét ismerhették meg a hallgatók gyakorlati oldalról. A digitális lekapcsolódás jelenségét vizsgálták, arra a kérdésre kutatva a választ, hogy milyen szabadidős tevékenységet végeznek a közösségi média felhasználók annak érdekében, hogy közelebb kerüljenek a Joy Of Missing Out jelensége felé, amely nem más, mint annak az élvezete, hogy bizonyos időre “lekapcsolódunk” a digitális világról.

„A szoftver használatára két hetes próbaidőszak állt a rendelkezésünkre – ekkor már csak a kivitelezéssel kellett foglalkoznunk, hiszen előzetesen összeállítottuk a kutatási projektünk vázát, így a kutatási kérdést, a megfogalmazott célunkat, illetve a kutatási tervünk is összeállt. A SentiOne alkalmazásával egy hónapon keresztül több mint 596 posztot elemeztünk, amelyeket végül 9 kategóriába tudtunk sorolni. Az eredményeinkről az órán, a többiek előtt prezentáció formájában számoltunk be, illetve egy kutatási összefoglaló is készült – mesélte Lantos Angéla, végzős hallgató.

Mi a véleményetek a Kutatási projekt kurzusról?

„Azért választottam a Kutatási projekt tantárgyat, mert már az alcíme – terepmunka – is sugallta, hogy igazán gyakorlati órán vehetek részt. A tárgy keretei között feldolgozható projektek, témák mindegyike izgalmasnak ígérkezett, de az ízlésemnek, érdeklődési körömnek leginkább a kulcsszóelemzés, az online megnyilvánulások analizálása felelt meg, éppen ezért örültem, hogy a mi csapatunk foglalkozhatott a social listening témakörével. Érdekes és tanulságos volt ezt a témát pont a digitális világ sűrűjében megvizsgálni: kulcszóelemzésünket közösségi média posztok és hozzászólások kiértékelésével végeztük, a SentiOne intuitív social listening felület alkalmazásával. Különösen izgalmas ez a program, hiszen képes a megfigyelt szövegrészeket pozitív, negatív, illetve semleges érzelmi kategóriákba sorolni, ezáltal pl. márkakutatásra, attitűdök megfigyelésére és különböző trendek azonosítására is alkalmas.

Nagyon jó iránynak tartom, hogy a képzés során, és ez különösen igaz a Marketing mesterszakra, egyre több gyakorlati órán vehetünk részt, a megtanultakat egyből lehetőségünk van a “való életben” kipróbálni. Örülök, hogy ingyenesen kipróbálhattam ezt a programot, és a segítségével a csapattársaimmal együtt körbejárhattunk egy számunkra egyébként is érdekes témát. Mindenképpen érdekes tapasztalat volt és biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben is hasznosítani tudom majd ezeket a social listening területén szerzett élményeket.” – hozzátette Lantos Angéla, végzős hallgató.

„A Kutatási projekt kurzust azért tartom nagyon hasznosnak, mert olyan témákat és kutatási módszereket tanultunk meg a gyakorlatban is hasznosítani, amelyeket később a munka világában is alkalmazni tudunk. Köszönjük Dr. Révész Balázsnak, a kurzus oktatójának, hogy lehetővé tette ezt számunkra” – egészítette ki Völgyesi Lívia, végzett hallgató.

A SentiOne a világ egyik vezető online listening és AI ügyfélszolgálat automatizálási platformja, amely globálisan figyeli és összegyűjti az interneten található publikus említéseket a portálokról, fórumokról, blogokról, közösségi média felületekről és értékelő oldalakról. A rendszer segítségével valós időben, vagy akár 3 évre visszamenőleg több mint 80 nyelven monitorozhatóak a netes tartalmak. A SentiOne egyediségét nemcsak az automatikusan generált adatvizualizációs platformja, hanem az említések érzelmi töltetének meghatározása is adja. A SentiOne abban segít ügyfeleinek, hogy a fogyasztóik igényeinek megértésével, adatalapon tudjanak üzleti és marketingdöntéseket hozni.

Miért tartják fontosnak, hogy egyetemi kurzusok keretében, hallgatói projektekhez csatlakozzanak?
A SentiOne is 10 évvel ezelőtt egy egyetemi projekt keretein belül született meg. Így tudjuk mennyit tudnak adni egy kurzuson elhangzott, megtanult, átélt élmények. A marketing és digitális szektorok rohamos növekedése megkívánja, hogy az újonnan a munkaerőpiacra lépő fiatalok már egy meglévő tudással kezdjenek el munkát vállalni. Ezért tartjuk fontosnak, hogy már az egyetemi évek alatt megismerkedjenek a hallgatók az online listening metódussal, és ezen belül megtanulják kezelni a SentiOne felületét.

Milyen jellegű hallgatói projekteket támogatnak szívesen?
Minden jellegű projektet, hiszen amilyen színes az interneten található témák palettája, olyannyira széles lehet a hallgatók érdeklődési köre is. Az eddigi tapasztalatok alapján nem találkoztunk még olyan témával amivel kapcsolatban ne találtunk volna releváns találatokat az online térből. A hallgatók első sorban márkaelemzésre, témaelemzésre, időbeli kutatásokra, versenytárs összehasonlításra és szélesebb körű társadalomtudományi kutatásokra szokták használni a SentiOne-t. A platform lehetőséget ad mind a kvantitatív mind a kvalitatív adatelemzésre.

Hogyan értékelik az együttműködést, a hallgatói csapatokat, a közölt eredményeket?

Az elmúlt évek során több ezer hallgatónak biztosítottunk hozzáférést a SentiOne-hoz. Az a tapasztalatunk, hogy nagyon gyorsan ráéreznek és megtanulják kezelni a platformot. A kutatási ötleteik minden alkalommal kreatívak, és frissek, legyen szó szakdolgozatról, TDK-ról vagy órai projektfeladatról – osztotta meg Boda Daniella, Senior Customer Success Specialist & Team Leader a SentiOne csapatában.


Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Kirándulás a TV szakos hallgatóknak

Falusi turizmus tárgy keretében november 18-án a hallgatók két falusi vendégfogadással foglalkozó szállásadót kerestek fel Dr. Glózik Klára, a kurzus oktatójának kíséretében Ásotthalmon.

Események

Rendezvénynaptár *