Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Imreh Szabolcs szakfelelős

Ismerd meg szakfelelőseinket! - Dr. Imreh Szabolcs, Vállalkozásfejlesztés MSc szakfelelős

Ismerd meg szakfelelőseinket! - Dr. Imreh Szabolcs, Vállalkozásfejlesztés MSc szakfelelős

2022. október 28.
2 perc

Klasszikus tanárcsaládból származom, az egyetemi vonal meghatározó volt számomra. Az egyik jellemző szegedi leendő értelmiségi pályát jártam be már a kezdetektől.

Az egyetemi óvodától egyenes út vezetett a Ságvári Gyakorló Általános Iskolán keresztül a Ságvári Gimnázium speciális fizika osztályáig. Innen egyértelmű választás volt a matematika-fizika szakos középiskolai tanárszak az akkori József Attila Tudományegyetemen. Ekkor kezdődött meg a közgazdász képzés Szegeden, így rövid mérlegelés után sikerült bekapcsolódnom hallgatóként ebbe a képzésbe is. Mindkét végzettséget megszerezve az a megtisztelő felkérés ért, hogy maradjak tanítani a GTK-n, aminek 2000. szeptembere óta eleget teszek.


Az indulásoktól kezdve volt szerencsém részt venni a Vállalkozásfejlesztés (akkori szakirány) kialakításában Prof. Dr. Lengyel Imre témavezetőm és mentorom mellett. Átélve és végigcsinálva az elmúlt évek változásait és fejlesztéseit, néhány éve az a megtiszteltetés ért, hogy átvehettem a szakfelelősi feladatokat.


Vállalkozások és fejlesztésük

Nem ok nélkül jöttem párhuzamos képzés formájában a gazdasági képzésre. Valami mélyebbről jövő ok következtében örökké érdekeltek a vállalkozások és a vállalkozói létforma. Ezért már TTK-s hallgatóként is kereskedelmi tevékenységet folytattam, illetve GTK-s hallgatóként (jelenlegi kollégáimmal együtt) volt szerencsém lerakni a Vitéz utcai jó értelemben vett egyetemi „vigalmi negyed” alapjait a Nyugi Kert megalapításával. Az egyetemi karrier mellett azóta is sorozatvállalkozó vagyok: legtöbb nyolc, legkevesebb kettő vállalkozásom volt azóta is.

Elmélet és gyakorlat összhangja
Szakfelelősként hiszem és vallom, hogy a Hallgatóinknak gyakorlatban is hasznosítható, hiteles tudást kell átadnunk. Ezen alapérték mentén törekszem arra, hogy minél szélesebb körben kerüljenek bevonásra gyakorló vállalatvezetők, illetve gyakorló vállalkozók a képzésbe. Az elmúlt néhány évben markáns elmozdulást sikerült végrehajtanunk a vállalkozástani ismeretek irányába, amely pozitív visszajelzéseket kapott a Hallgatóink részéről is. Ennek megfelelően a gyakorlatorientált tárgyak szélesebb térnyerését szorgalmazom az egyes hálótervek módosítása esetén.

Külvilág és az Egyetem
Úgy érzem, hogy tapasztalataimmal hozzájárulhatok a következő vállalkozói generáció kialakításához és hatékonyabb működéséhez. Ezért évek óta részt veszek különféle programokban az SZTE Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztési Központjának vezetésétől kezdve a SEED Alapítvány Dobbantó programjában történő oktatáson át egészen a különféle fiatalok vállalkozóvá válását elősegítő programokig. Emellett senior mentorként számos vállalkozó és vállalkozni kívánó csapat vállalkozóvá válását volt szerencsém támogatni.

Közéleti szerepvállalás:
Néhány éve az a megtiszteltetés ért, hogy az Első Szegedi Lions Club beválasztott a tagjai közé. Ezért mind szaktudásommal, mind kapcsolatrendszeremmel, mind direkt felajánlásaimmal hozzájárulhatok a legelesettebb társadalmi rétegek támogatásához – különös figyelmet fordítva a kisgyermekekre.



Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    dec
    6
    SZTE GTK, bővebb információk a CooSpace GTK - TDK színtéren
    08:30 - 17:00
    SZTE GTK, bővebb információk a CooSpace GTK - TDK színtéren
    08:30 - 17:00

Kapcsolódó hírek