Gyászhír

Dalma alap- mester- majd PhD tanulmányait is Karunkon végezte, és oktatóként, kutatóként egyaránt fontos része volt a kari életnek. Már hallgatóként is kitűnt aktivitásával és nyitottságával, tagja volt a Hallgatói Önkormányzatnak, részt vett Országos Tudományos Diákköri Konferencián és meghatározó alakja volt az SZTE GTK Marketing Klubjának.

A GTK-n végzett sikeres vállalkozó nőként sok hallgató társát inspirálva megtestesítette azt a modern marketingest, aki nem csak a gyakorlati élet, hanem a kutatás terén is alkotott. Eredményeit, tapasztalatait, naprakész tudását az általa vezetett kurzusokon osztotta meg a következő nemzedék képviselőivel. Igazi központi figurája volt a kar marketinges kutatói körének. Társaságát keresték kollégái, barátai, mert a rá jellemző vidámság mellett még a nehezebb időszakokban is mindig volt egy-egy olyan mondata, ami lelket öntött a többiekbe is.

Dalmát tragikusan fiatalon, 33 évesen ragadta el a sors tőlünk. Az SZTE GTK közössége emlékét örökké őrzi, búcsúzásul álljanak itt azon kollégáink gondolatai, akik legközelebb álltak hozzá – Nyugodj Békében Dalma! (Dr. Prónay Szabolcs, egyetemi docens, Dalma témavezetője)

“Ez nem egy búcsú -hisszük, hogy találkozunk még- hanem köszönet, amit nem volt alkalmunk elmondani.

Köszönjük az inspirációt. Úttörőként az elsők között alapítottál frissen végzett hallgatóként marketing ügynökséget, amivel utat mutattál rengeteg alsóbbéves diáktársadnak. Életed során rengeteg területen vállalkoztál és sokunknak segítettél, hogy mi is megtaláljuk az utunkat és olyasmivel foglalkozhassunk, amit szeretünk. Nekünk már csak az is nagy szó volt, hogy a barátunknak mondhattunk valakit, akinek tengeri hulladékból készült saját tervezésű jóga ruha webshopja van.

Köszönjük a támogatásod. Sok kihívással találkoztunk ismeretségünk alatt, de Te mindig mellettünk álltál: nem engedted, hogy rosszul érezzük magunkat egy-egy kudarc miatt és segítettél megtalálni a megoldást a problémáinkra.

Köszönjük a sok nevetést. A konferenciákon, kirándulásokon végigvirrasztott éjszkákat, amikor nem tudtuk a beszélgetést abbahagyni, a spontán utazásokat, hogy együtt megtanulhattuk megannyi “minőségi” magyar zene szövegét, amit utána az irodában, az évzárón, a karácsonyi bulikon énekelhettünk.

Aki ismert, a szívébe zárt, mert egy végtelenül kedves, empatikus, vicces embert ismerhetett meg benned. Most még nehéz, de idővel majd mosolyogva gondolunk Rád és azokra a dolgokra, amit Tőled kaptunk. Örülök neki, hogy volt lehetőségem elmondani Neked, mekkora példakép vagy a számomra.” (Gyulai Zsófia, tanársegéd)

“Egy hatalmas üresség és kérdések ezrei, amit érzek. Hogyan történt ez? Miért történt ez? Hogy történhet valami ennyire gyorsan, hirtelen, szinte a semmiből? Soha nem könnyű elveszíteni egy szerettünket, de ebben a helyzetben ez tényleg feldolgozhatatlan. Dalma egy végtelenül kedves, intelligens, szorgalmas fiatal nő volt, a barátom, akit mindig vártam, hogy mikor jelenik meg az irodában, hogy beszélgessünk és nevessünk egyet. Mindig nagyon örültem, amikor jött, mert elég ritkán láttuk miután Pestre költözött.

Egy rossz emléket vagy érzést sem tudok Dalmával kapcsolatban felidézni. Mindig pozitív volt, segítőkész, vidám. Ezért is érthetetlen, hogy miért éppen neki szánt ilyen véget a sors. Örülök, hogy megismertem, hogy az élete része lehettem, hogy sok szép emléket adtunk egymásnak, ami örökké itt fog élni a szívemben. Nagyon sokat bolondoztunk és nevettünk, és azt a nevetést soha nem fogom elfelejteni. Így akarok Dalmára emlékezni, hiszen ilyen volt. Ő is azt akarná, hogy így emlékezzünk rá, és ne sírjunk, hanem a szép emlékekre koncentráljunk. Hiszen Ő is így élte az életét, mindig a jóra fókuszált.

Nagy boldogsággal tölt el, hogy tudom, hogy Dalma megtalálta a boldogságot az életben, és nagyon szerették egymást a férjével. Jó tudni, hogy bejárta a világot, nagyon sok szép helyet látott, volt nálunk is Portoban, ami egy örök emlék marad. Sajnos már nem fogunk tudni több közös utazást szervezni, pedig terveztük a wakeboardozást, a szörf tábort, közös nyaralást a lányokkal. Sajnos ezek már csak tervek maradnak. De ami örök az Dalma kedves személye, amit sosem felejtünk, és ha eszünkbe jut, akkor remélem, hogy mindig egy mosollyal tudunk rá visszaemlékezni. Úgy gondolom, hogy fontos, hogy hozzá hasonlóan éljük az életet, élvezzünk minden napot, percet, örüljünk annak, ami van és adjunk hálát mindenért, hiszen sohasem tudhatjuk, hogy meddig tart. Szeretünk Dalma, most már Te vagy a fenti őrangyalunk!” (Lipták Lilla, tanársegéd)

“Amikor mesterképzés alatt megismertem Dalmát, tudtam, hogy egy csupaszív ember, aki imád jókat nevetni, finomakat enni, barátkozni és fejlődni az életben. Mindig a szeme előtt lebegett egy új cél, egy újabb vállalkozás ötlet, vagy szimplán csak egy szuper programlehetőség, ahová mindig hívta az ismerőseit. Mellette bárki egyből barátra lelt. Feltette számomra a Brain Bart (és még sok mást) a térképre, így múlt héten még arról írtam neki, hogy jövőre újra együtt megyünk majd. Ez az üzenetem már olvasatlan maradt.

Hálás vagyok, hogy sok időt tölthettem Vele az egyetemi éveink, a PhD képzés, majd pedig az óraadói munkássága alatt is. A barátságunkból családi barátság lett, hiszen „A fiúk is jól kijönnek!” mondtuk nevetve, amolyan barátnős “alattomosan összebarátkoztatjuk a párjainkat” céllal. Mosollyal az arcomon emlékszek vissza arra, ahogy megmásztuk négyen a bled-i tavat (vagyis a mellette lévő hegyeket), hogy aznap két ember küzdhesse le a tériszonyát. Vagy amikor körbehajóztuk a Faraglioni-t, együtt buliztunk a SZIN-en, két óratartás között ebédeltünk egy gyorsat, a PhD-n gondolkodtunk a Lófaránál, próbáltuk lassan enni a pizzát Nápolyban, átvettük a mesteres diplománkat, fagyiztunk Veronában, vagy amikor sütit majszoltunk a 2015-ös OTDK-n Budapesten.

Dalma sokak szívében hatalmas űrt hagyott. Egy valamit, amit az utolsó látogatásom során mondott, viszont ne feledjünk: „Én már rég YOLO vagyok.” – mondta. Morzsányi megnyugvást jelenthet minden gyászolónak, hogy Dalma úgy élte az életét, hogy minden lehetőséget megragadott, minden pillanatot megélt és ha válaszúthoz érkezett, minden dologra igent mondott, ami Őt boldoggá tette. Biztos vagyok benne, hogy ebben a szituációban is mosolyogva és nevetve támogatna minket, ami valahogy így hangzana: “Látjátok? Mondtam, hogy ki kell maxolni mindent.”

Abban is biztos vagyok, hogy Dalma azt tanácsolná, éljük az életünket a legjobb belátásunk szerint félelem és lemondások nélkül, hiszen egyszer élünk! Amint lehetőségünk adódik, bátorkodjunk élni vele, hiszen ki tudja, meddig van rá ténylegesen módunk. Végül, de nem utolsó sorban pedig próbáljunk meg pozitívak maradni, még akkor is, ha úgy érezzük, minden ellenünk dolgozik.
 
Drága Dalma! Örülök, hogy ismerhettelek. Hiányozni fogsz minden egyes nap. Ahogy éltél és amilyen voltál, sokaknak követendő példaként szolgálhat.” (Dr. Kéri Anita, adjunktus)