Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

II. GM Club kirándulás

II. GM Club Szakmai Kirándulás

II. GM Club Szakmai Kirándulás

2019. október 20.
3 perc

A tavalyi év sikereit követően idén is útra kelt a GM Club, immáron a második szakmai kirándulására.

Ezúttal Budapestet és környékét vette célba a kiránduló csapat szeptember utolsó hétvégéjén. A kiránduláson hét oktató és 32 hallgató töltötte együtt a hétvégét, amely során szakmai és szórakoztató programokon vehettek részt.

Szeptember 27-én, pénteken a korai indulást követően a szakmai programok sorát a mogyoródi Hungaroringen kezdte meg a csapat. A helyszínen lehetőségük volt a Hungaroring sajtótájékoztató szobáját, versenyirányító központját és a díjátadó pódiumát is megtekinteni, miközben a sétán a cég gazdasági munkatársa kísérte a csapatot. A Hungaroring történetének megismerése után a résztvevők szabadon kérdezhettek a munkatársaktól, így gazdasági aspektusból is bepillantást nyerhettek a Hungaroring kulisszái mögé. A csapat ott-tartózkodása alatt nyílt napon vehettek részt a száguldozni vágyók, saját autóikkal léphettek a Ringre. A kirándulók a VIP nézőtéren, a rajtvonal mellől figyelhették a „versenyt”.

Az ebédszünetet követően a Dreher Sörgyár kollégái látták vendégül a csapatot. Az egész délutános program kezdéseként egy-egy alkoholmentes sör kíséretében interaktív előadásokon ismerkedhettek meg a sör és a Sörgyár történetével, illetve a Dreher Sörgyárak vállalatának gazdasági működésével. Az igazán ügyesek még Dreher ajándékcsomagot is nyerhettek, ha a dobogón végeztek egy Kahoot-teszten, amelyet az előadók a sörrel, és a sörgyárral kapcsolatos kérdésekből állítottak össze.

Az előadásokat követően a társaság két csoportban kezdte meg a sörgyártúrát, ahol a sörfőzés lépéseit ismerhették meg testközelből, illetve egy kiállítás keretében a sörgyártás történelmébe is betekintést nyerhetettek . Zárásként a kirándulók kedvenc programeleme következett – korlátlan sörfogyasztás a Dreher bárjában. Itt bármennyi időt szívesen eltöltött volna a társaság…☺

Az esti órákban azonban búcsút kellett venni a gyártól és elfoglalni a szállást. A vacsorát követően a hosszú és fárasztó napot ismerkedős, beszélgetős program zárta, ahol játékos kvíz keretében tudhattak meg a hallgatók többet a GTK-s oktatók személyes oldaláról.

Szombati reggel mindenki felfrissülve várta a nap programját. A reggelit követően az etyeki Korda Filmparkot látogatta meg a csapat. A filmkészítés lépéseit járhatták végig a látogatók a kiállítótérben, a külső helyszíneken pedig a berendezett utcai, városi díszletek repítették el a résztvevőket a 15. századi Itáliától kezdve egészen az 50-es évekbeli New York-ig.

A nap megkoronázásaként Etyeken folytatódott a GM Club kirándulása, ahol a Debreczeni Pincészetben Debreczeni Kálmán borász mutatta be a családja által készített borkülönlegességeket egy 5 borból álló kóstolón. Debreczeni Kálmán korábban bankárként és brókerként tevékenykedett, a tőzsde- és pénzpiacot hagyta ott, és fordult a szőlészet irányába. Életútjáról, szakmai tapasztalatairól, mesélt és tanácsokat adott a kirándulás résztvevőinek, továbbá a borászat gazdasági működésébe, marketing tevékenységébe is betekintést engedett.

Az est hangulatát megalapozta a borkóstoló, így a közösségépítést folytatta a csapat a vacsorát követően. Mindenki kicsit jobban megismerhette a társait, hiszen az előző este folytatásaként, a tábortüzet körülülve saját magukról mesélhettek, történeteket oszthattak meg egymással a kirándulók, majd éjszakába nyúlóan folytatódott a beszélgetés az oktatók és a hallgatók között.

Reméljük, hogy minden résztvevő jól érezte magát, hamarosan érkezünk a következő kirándulással! ☺

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek