Kétszáznál több új közgazdászt avattak
2019. július 5-én 10 és 14 órától tartotta diplomaosztó ünnepségeit a Gazdaságtudományi Kar a Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében. Délelőtt a magyar nyelvű alapszakokon és a felsőoktatási szakképzésekben tanulók vehették át oklevelüket, a délutáni, kétnyelvű diplomaosztón pedig az angol nyelvű képzések, a mesterképzések és a szakirányú továbbképzések hallgatói kapták meg diplomájukat. Összességében kétszáznál több hallgató fejezte be felsőfokú gazdasági tanulmányait.
Dr. Kovács Péter, a kar dékánja, emlékeztette az ünneplőket, hogy pár nap különbséggel húsz év telt el a kar alapítása óta. Az elmúlt két évtizedben a vidék meghatározó gazdasági képzőhelyévé vált az intézmény, ahol segítik a tehetséges hallgatókat. Míg az első évfolyamon 66 hallgató kezdte tanulmányait, 2018-ban ez a szám már 700-nál több volt – a szegedi közgazdász diplomák száma pedig elérte a nyolcezret. A dékán méltatta a hallgatók, családjuk és mindenkori tanáraik erőfeszítéseit és megköszönte az ösztöndíj-alapítók munkáját, amellyel segítették a frissdiplomásokat. Kovács Péter beszédében kiemelte: „A közgazdászok ebben a komplex világban egyének, szervezetek életére, döntéseire vannak hatással. Másokért is felelősséggel tartoznak, így kérem, maradjanak tisztességesek, megbízhatóak. Élvezzék, amit csinálnak, legyenek sikeresek, boldogok!” A kar vezetője útravalóul egy jedi idézete választott a hallgatóknak: „Az élet csupán élet. Rajtunk múlik, hogy tisztességes vagy sem.”
Ezúton is gratulálunk minden végzett szegedi közgazdásznak!
Az ünnepségen készült képeket a hallgatók hamarosan az SZTE Alma Mater honlapján (www.sztealmamater.hu) érhetik el.