2017. 11. 09-én az SZTE GTK Nemzetközi Iroda munkatársai, valamint az Erasmus+ hallgatói mobilitáson már részt vett GTK-s hallgatók tartottak tájékoztatót a program iránt érdeklődőknek. A hallgatók személyes élményeiket osztották meg a közönséggel és biztatták jelenlévő társaikat egy külföldi kalandra!
Az estét Pusztai-Varga Ildikó nyitotta meg, aki általánosságban ismertette az Erasmus részképzés előnyeit, a célintézmény kiválasztási és a pályázat beadásának adminisztrációs folyamatát. A bemutatkozó előadások sorát Czékus Patrícia kezdte a finnországi Ouluban és a németországi Augsburgban átélt élményeivel. Ezt követően további két előadást hallhattunk Németországról, először Klimaj Bettina mesélt Chemnitz-ről, majd Péter Rita dortmundi tapasztalatait osztotta meg velünk. Török Réka Szabina jóvoltából bepillantást nyerhettünk az olaszországi Macerata városába és az ottani Erasmus hallgatók életébe, majd Rács Bettina Páviáról mesélt nekünk. Bettina két országban volt Erasmus+ programmal, így a spanyolországi Valenciát is megismerhettük általa. Ugyancsak a spanyolországi hallgatói lét hétköznapjairól, azon belül Madrid városáról hallhattunk Antalfi Vanda és Majdanics Bernadett beszámolójában. Az este zárásaként Sveier Jázmin mutatta be a franciaországi Chambéry városát és a University of Savoy partneregyetemet, amelyet – a többi előadótól eltérő módon – egy kutatás részeként ismert meg az előadó.
Az előadások és élménybeszámolók között Bödő Kinga Erasmus koordinátor ismertette a pályázathoz kapcsolódó adminisztratív információkat, a legfontosabb határidőket és a jelentkezéshez szükséges dokumentumok listáját.
Az előadások jó hangulatban teltek, sok kérdésre kaphattak választ az Erasmus+ mobilitás iránt érdeklődő hallgatók. Az előadások diái elérhetőek az Általános információk – Erasmus+ kimenő hallgatóknak (GTK) színtéren.