Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

mkt_podium_2017

Hogyan szerezzek állást egy multinál?

Hogyan szerezzek állást egy multinál?

2017. február 23.
1 perc

Az MKT Pódium szemeszternyitó előadásán Fritzné Szénási Katalin, a Recruitment Solutions alapítója vezette be az érdeklődőket az állásinterjúk rejtelmeibe.

A „multik” továbbra is vonzó munkahelynek számítanak, nem csupán a közgazdászok számára. Friss gazdasági végzettséggel sokan szeretnék karrierjüket multinacionális vállalatnál, például SSC-ben megkezdeni. Az MKT szervezésében megvalósuló program 2017. február 21-én elsősorban nekik tartogatott hasznos tanácsokat.


Fritzné Szénási Katalin gyakorló HR-esként, és több évnyi, multiknál szerzett tapasztalat birtokában az önéletrajzok tipikus hibáira hívta fel a hallgatóság figyelmét. Ezt követően az állásinterjúra való felkészülésről osztott meg praktikákat: fontos a megfelelő öltözködés, a pontosság, a helyes kommunikáció, és az, hogy előzetesen informálódjunk a cégről, ahová interjúra megyünk. Néhány szellemes példán keresztül szemléltette Kata, hogy milyen hibákba ne essünk az interjú alkalmával, amikor pozitív első benyomásra törekszünk a potenciális jövőbeli munkahelyünkön.

 

Egy szerencsés hallgató előzetes kiválasztás és egyeztetés után, a helyszínen élhette át az állásinterjút, ahol angol nyelven próbálhatta ki magát. Bokor Anna, tréner a hallgatóval gyakorolt tipikus interjúkérdéseket.

 

A program folytatásaként az előadók minden érdeklődőt szeretettel várnak a Recruitment Solutions soron következő programjára 2017. február 27-én.

Az angol nyelvű SSC MeetUp a Sony-val programról további információ ITT található!

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    dec
    6
    SZTE GTK, bővebb információk a CooSpace GTK - TDK színtéren
    08:30 - 17:00
    SZTE GTK, bővebb információk a CooSpace GTK - TDK színtéren
    08:30 - 17:00

Kapcsolódó hírek