Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

European Café: Ütközőzóna?

European Café: Ütközőzóna?

2017. február 22.
1 perc

Orosz befolyásolási kísérletekMagyarországon és a térségben

A 2016-os év során az Euro-Atlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány az Erste Stiftung Alapítvány és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával elindított egy rendezvénysorozatot, melynek középpontjában az Európát érintő aktuálisan legégetőbb kérdések megvitatása áll. Magyar nézőpontból kívánjuk elemezni az integráció mindennapjait érintő kihívásokat és mindeközben egy aktív részvételen alapuló társadalmi diskurzus megindulását ösztönözzük. Ennek elősegítésére alkottunk meg a neves európai szakértők és politikusok bevonásával működő kerekasztal-beszélgetés formátumot.

A következő rendezvény a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának közreműködésével kerül megrendezésre. Témája a Közép-Kelet Európai régióban fellelhető orosz jelenlét és befolyásolási kísérletek kérdéskörét járja körül.

Meghívott vendégeink:

Deák András, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa, a CEID szakértője, és
Dezső András, az Index újságírója

Az eseményt Inotai Edit, a CEID munkatársa fogja moderálni.

Örömünkre szolgálna, amennyiben csatlakozna hozzánk a beszélgetésen. A helyek limitált számára tekintettel, kérjük jelezze részvételi szándékát a noemi.matis@ceid.hu elérhetőségen.

Üdvözlettel,
Dániel Bartha
Igazgató, Euro-Atlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek