Magyar és külföldi hallgatók prezentációs versenye a GTK-n.
Április 10-én a Kálvária sugárúti épületben az SZTE GTK és a Toastmasters közösen szervezett tudományos prezentációs versenyt. A megmérettetés fődíja a továbbjutás lehetősége az SZTE Tehetségpont által szervezett egyetemi szintű prezentációs versenyre, amelyre a nyertest a Toastmasters mentorai készítik fel.
A versenyre benevező közgazdász hallgatók előre kiválasztott, tudományos témából készültek fel, majd adták elő prezentációjukat a lelkes közönség előtt – tíz hallgató vállalkozott az előadásra egyénenként 8 percben. A zsűrit neves szakemberek alkották: Dr. Simon Norbert, belföldi marketing és értékesítési menedzser, Nagy György, tréner-tanácsadó és Anko Reijnders, kommunikációs szakértő, akik hasznos tanácsokkal láttak el minden versenyzőt.
A magyar hallgatók közül ketten is angol nyelven mutatták be prezentációjukat, köztük az első helyezést elért Zalányi Tamás, alapszakos hallgató, aki a „Chinese Entrepreneurs” témát választotta. A nyereménye 30 ezer forint értékű Extreme Digital vásárlási utalvány, ráadásul Tamás képviselheti a GTK-t az SZTE Tehetségpont által szervezett egyetemi szintű prezentációs versenyen, amelyre a Toastmasters mentorai készítik fel.
A második helyen Simon Dávid végzett, aki „Kaméleonok a tárgyalóasztalnál” címmel adta elő prezentációját, nyereménye egy 20 ezer forint értékű Extreme Digital vásárlási utalvány.
A harmadik helyezett Arailym Seiitkhanova, lett, aki „Multiculturalism” témában készült fel a versenyre, jutalma pedig egy 10 ezer forint értékű Extreme Digital vásárlási utalvány.
További résztvevői voltak a versenynek:
Gratulálunk minden résztvevőnek!