21. alkalommal várta az SZTE Állásbörzéje a közgazdászokat 2016. március 23-án a TIK Átriumában.
A rendezvényt megelőző napokban számos, a karrier építését segítő eseményen vehettek részt a jelentkezők: stílus tanácsadás, grafológiai elemzés és tanácsadás - csak néhány a felkészítő programok közül. Az állásbörze napján nemcsak a kiállítók várták a látogatókat, de jó pár előadáson is részt vehettek azok, akik megjelentek. Hallhattunk érdekességeket például az állásinterjúk testbeszédéről és a kiválasztásról egy HR-es szakember szemszögéből. A délután folyamán CV fotó készítésre is lehetőség nyílt, ahol fodrász és sminkes is várta a képek alanyait.
A közel 60 kiállító között pedig biztosan találtak a látogatók olyan standot, ahol számukra előnyös ajánlatokat hallhattak, ugyanis a közgazdász hallgatóknak több mint húsz kiállító kínált lehetőségeket. Megtudhattuk, ami a korábbi években is jellemző volt: a nyelvtudás elengedhetetlen. Nem feltétlenül a nyelvvizsga az elvárás, hiszen a munkáltatók elsősorban arra kíváncsiak, hogy mennyire beszéli valaki jól az adott nyelvet. Az álláskeresésében továbbra is a szakmai tudás és a felkészültség az elsődleges. A kiállítók sok-sok gyakornoki programot is kínálnak, ebben az esetben előzetes munkatapasztalatra természetesen nincs szükség - ugyanakkor komoly előnyt jelent, ha a jelentkezők részt vettek szakmai versenyeken.
A 21. SZTE Állásbörzén is bebizonyosodott, hogy a közgazdász diploma kelendő a munkaerőpiacon: pénzügyi, marketing és menedzsment területre egyaránt kerestek az egyetem partnerei gyakornokokat és szakembereket. További információ a kiállítókról az Állásbörze oldalán: http://www.sztekarrier.hu/hu/allasborze/szte_tavaszi_allasborze_/kiallito_cegek