Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Felcsuti Péter

Kornai kurzus: Felcsuti Péter - A kapitalizmusról a Kornai tanulmányok ürügyén

Kornai kurzus: Felcsuti Péter - A kapitalizmusról a Kornai tanulmányok ürügyén

2015. május 12.
1 perc

Felcsuti Péter, a Raifeissen Bank és a Bankszövetség korábbi első számú vezetője A kapitalizmusról a Kornai tanulmányok ürügyén címmel tartott előadást május 7-én.

Az előadó az alábbi Terentianus Maurus-idézettel kezdte az előadását: „A könyveknek is meg van a maguk sorsa”, majd Kornai János: Gondolatok a kapitalizmusról című kötetét mutatta be. Ez a kötet a bevezetés mellett négy írást tartalmaz, amelyek az alábbiak: Innováció és dinamizmus; Hiánygazdaság – többletgazdaság, Liberté, Égalité Fraternité és Marx egy kelet-európai értelmiségi szemével. Felcsuti Péter szerint noha a négy tanulmány korántsem egyforma sem tartalmában, sem a kifejtés mélységében, azonban Kornai írásai itt és most különösen aktuálisak, mivel a nagy társadalmi megrázkódtatások – háborúk, gazdasági válságok, társadalmi átmenetek – idején felerősödnek a világvége-hangok, mindenki a bűnöket látja, s az elkövetőket keresi. Az előadó véleménye alapján ez a mostani gazdasági világválság idején sincs másképp, ami határozottan tetten érhető Magyarországon. Előadása végén Felcsuti Péter utalt Kornai professzor legújabb tanulmányára, amely U-kanyar Magyarországon címmel jelent meg. Előadását azzal zárta Felcsuti Péter, hogy a négy tanulmány mindegyikében tengersok az információ, rengeteg az újszerű összefüggés, érték- és ítéletalkotás, intellektuális csemegeként ajánlotta mindazoknak, akiket érdekelnek a közgazdasági és széles értelemben a társadalmi kérdések.




A rendezvénysorozat többi előadása is elérhető honlapunkon.

 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek