Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

ecodemia-hetesi-vilmanyi-cikk

Dr. Hetesi Erzsébet – Dr. Vilmányi Márton: „azért működik a gazdaság, hogy mi, a végső fogyasztók, jól járjunk!”

Dr. Hetesi Erzsébet – Dr. Vilmányi Márton: „azért működik a gazdaság, hogy mi, a végső fogyasztók, jól járjunk!”

2015. július 10.
3 perc

Az Ecodemia program már harmadik éve várja a gazdaság aktuális kérdései iránt érdeklődőket a szegedi Gazdaságtudományi Karon. Június 29-én Martonyi János volt külügyminiszter, július 1-én Kovács Péter az SZTE GTK dékánhelyettese, július 8-án, szerdán Dr. Vilmányi Márton dékán és Dr. Hetesi Erzsébet intézetvezető tartott előadást.

Dr. Vilmányi Márton és Dr. Hetesi Erzsébet a vállalkozások együttműködését és az együttműködések versenyképességükre gyakorolt hatását elemezték a kutatásaik során.

Az előadást Dr. Vilmányi Márton kezdte egy kis történeti áttekintéssel, hogy a szervezetek közötti együttműködések rendszerét, szemléletmódját megértsük. A 70-es évektől nagy változások következtek be a globális gazdaságban, a piacok egyre nemzetközibbé váltak, amelynek a következtében a kiszervezések szerepe megnőtt. Ezzel összefüggésben a kockázatok és a vállalatok egymás iránti függősége is megnövekedett. Napjainkban már nem képesek önállóan működtetni a szervezetüket, ezért szükséges, hogy erőforrásokat, tudást, ismereteket szerezzenek be más szervezetektől, emiatt tekinthetünk úgy is napjaink gazdaságra, mint hálózati kapcsolatok rendszerére.


A szervezetközi együttműködések segítik az innovációk létrejöttét, így felértékelődnek azok a programok, amelyeknek a célja, hogy a vállalatok kapcsolatokat teremtsenek egymással, ezért a hazai fejlesztési politikában központi kérdésként kell tekinteni a hálózatok fejlesztésére. A szervezetek kapcsolati képességét fejleszteni kell, hogy könnyebben tudják kezelni és megújítani az együttműködéseket.


A kapcsolatokat egyrészről teljesítmény oldalról, másrészről minőség oldalról értékelhetjük. Teljesítmény oldalról a „keményebb”, számszerűsíthető, pénzügyi mutatókkal, míg minőség oldalról a „puhább”, kevésbé számszerűsíthető tényezőkkel, mint például a lojalitás. A „puhább” tényezők elemzésénél kapcsolódik be a marketing és a fogyasztói magatartás szemlélet módja, fogalmi rendszere a kutatásba.


Ezen a ponton Dr. Hetesi Erzsébet vette át a mikrofont, és bemutatta a lojalitást és a lojalitásértelmezést a B2B piacokon. Létezhet-e olyan, az üzleti piacokon, hogy hűség?- teszi fel a kérdést a kar korábbi dékánja. A vállalatok az együttműködéseik során tényleg csak az ár és a minőség dimenziójában értékelik a kapcsolataikat, tényleg csak e két dimenzió befolyásolja a beszerzési politikájuk, vagy más tényezők is szerepet játszanak?

Hetesi Erzsébet szerint a végső fogyasztókért működik a gazdaság, azért, hogy az ő igényeiket kiszolgálják a cégek, ezért nem szabad elfelejteni, hogy minden folyamat és pénzügyi mutató mögött emberek, emberi döntések állnak. „Azért működik a gazdaság, hogy mi, a végső fogyasztók jól járunk! Ha valaki csak függvényekkel akarja leírni a gazdaságot, az hiba! Kellenek és hasznosak a függvények, de mellette más tényezőket is figyelembe kell venni a jelenségek megértéséhez.” – jelentette kiaz SZTE GTK Üzleti Tudományok Intézetének vezetője.


Kapcsolatok mindig voltak, vannak és lesznek! A kapcsolat olyan interakció, melyeknek célja a kölcsönös előnyök kihasználás, és nehéz is ennél pontosabb definíciót adni, mivel ebben az esetben is, akárcsak a társadalomtudományokban minden területén,nincs egyértelmű definíció. Az viszont egyértelmű kiindulási alap, hogy a kapcsolatok beágyazottak egy társadalmi környezetbe, amelynek rengeteg dimenziója van, ezért fontos, hogy a „puha” tényezőket is figyelembe vegyük a versenyképességünk növeléséhez.


A rendezvénysorozatról és a további előadásokról további információ itt található

Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara


CIB Bank
Enterprise Europe Network

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    dec
    6
    SZTE GTK, bővebb információk a CooSpace GTK - TDK színtéren
    08:30 - 17:00
    SZTE GTK, bővebb információk a CooSpace GTK - TDK színtéren
    08:30 - 17:00

Kapcsolódó hírek