Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Diplomaatado 2024

Diplomaátadó Ünnepség

Diplomaátadó Ünnepség

2024. január 16.
2 perc

Sok szeretettel meghívjuk végzett hallgatóinkat és hozzátartozóikat az SZTE Gazdaságtudományi Kar Diplomaátadó Ünnepségére.

A Diplomaátadó Ünnepségre 2024. január 19-én (pénteken) az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében (Szeged, Ady tér 10.) kerül sor.


A végzett hallgatók oklevélátadó ünnepsége 11:00 órakor kezdődik. Az ünnepség előtt tájékoztatót és próbát tartunk, melyen a részvétel kötelező. Ezért minden jelölt pontos megjelenésére feltétlenül számítunk, legkésőbb 9:15-kor. A vendégek 10:30-tól foglalhatják el a helyüket.

Fényképezés és videózás csak a nézőtérről engedélyezett, a vendégek a színpadra nem mehetnek fel. A diplomaosztón hivatásos fotós fog felvételeket készíteni. A képeket az SZTE Alma Mater honlapján lehet majd elérni. Nincs más teendő, mint regisztrálni a honlapra, majd belépés után jelentkezni a „GTK Diplomaosztó 2024. január” elnevezésű zárt csoportba, ahol elérhetőek lesznek az ünnepségen készült fotók.


Belépőjegy átvétel (a jelölt személyesen vagy meghatalmazással):
Az ünnepségre legfeljebb 3 fő vendég hívható. A vendégek 10:30-tól foglalhatják el helyüket. Vendégek részére jegyet kell majd váltani, amely ingyenes. Átvehető a Tanulmányi Irodán a lenti idősávokban (6 év feletti gyermek részére jegy szükséges). A hallgatók személyre szóló jegyet kapnak, kérjük, hogy a saját helyükre üljenek le.


Átvétel helyszíne: Tanulmányi Iroda
Átvételi időpontok:

  • 2024. január 15. 9-11; 15-16
  • 2024. január 16. 7:30-10
  • 2024. január 17. 9-11; 15-16


A nagy érdeklődésre való tekintettel, további vendégeik kivetítve tekinthetik meg az eseményt az Alagsor 2. előadóban.


Egyéb információk:

Az ünnepségen csak az a jelölt veheti át diplomáját, akinek nincs rendezetlen tartozása.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy az oklevélátadón talár viselése kötelező.
A talár és sapkakölcsönzés díja 5.000,-Ft, amely a NEPTUN-ban 2024.01.10-én kivetésre került, és 2024. január 16-ig, a jegyek átvétele előtt fizethető be. Kérjük, hogy a talárbérleti díjat a Neptun-Pénzügyek menüpontban bankkártyával rendezzék.
Azon hallgató esetében, aki regisztrációjával nyilatkozott, hogy részt vesz az oklevélátadó ünnepségen, de a rendezvényre mégsem jön el, utólagosan a befizetett díj visszaigénylésére nincs lehetőség.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek