Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Szlogen verseny weboldal

Szlogenpályázat - Légy részese Te is az arculattervezésnek!

Szlogenpályázat - Légy részese Te is az arculattervezésnek!

2023. szeptember 19.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara fennállásának 25., a szegedi közgazdászképzés 30. évfordulóját ünnepelve jubileumi évre szóló szlogen tervező pályázatot hirdet a kar mindenkori hallgatói számára.

A szlogenpályázat célja, hogy a kiválasztott szlogen jelentősen hozzájáruljon a 2024-es jubileum év kommunikációjához, valamint megfelelő lehetőséget biztosítson közgazdász hallgatók számára, hogy az ötleteiket megpróbáltathassák. Hiszünk abban, hogy a hallgatóink ismerik leginkább a szegedi közgazdászképzéshez illeszkedő értékeket, így érzéseiket hitelesen tudják megjeleníteni a szlogenben is.

A jubileumi évhez kapcsolódó szlogennek egyrészt tükröznie kell a Gazdaságtudományi Kar értékeit és identitását, másrészt pedig illeszkednie kell a Kar hivatalos arculatához.

A jubileumi évet a Gazdaságtudományi Kar széles körben kívánja ünnepelni. Számos szakmai és szabadidős program valósul meg, amelyek során nem csak a kar hallgatói és munkatársai részvételére számítanak a szervezők. Kiemelt célcsoportot jelentenek a hallgatók és jelenlegi munkatársak mellett a kar korábbi hallgatói (alumni), valamint a vállalati partnerek, akik az elmúlt két és fél évtizedben jelentősen hozzájárultak nemcsak az oktatás színvonalának fejlesztéséhez, hanem az identitás és értékek formálásához is. Ezen szempontok mentén érdemes a szlogen kitalálásakor az alumni és vállalati kapcsolatok szerepét is figyelembe venni, vagy legalábbis ezen célcsoportok számára könnyen érthető üzenetet, koncepciót kidolgozni, valamint a szegedi közgazdász közösséghez való tartozást erősíteni.

A szlogent annak ismeretében érdemes létrehozni, hogy habár a közgazdaságtan egy magas presztízssel rendelkező tudományterület, a szegedi közgazdászképzés az egyik legfiatalabb kar a Szegedi Tudományegyetemen. Azonban a Karon - fiatal kora ellenére - magas színvonalú oktató munka folyik fiatalos és közvetlen környezetben, amely immáron több, mint két évtizedes múltra tekint vissza. A Kar szoros kapcsolatot ápol korábbi hallgatóival és vállalati partnereivel, aminek köszönhetően rugalmas és hatékony kommunikáció jellemzi a közös együttműködéseket.

A pályázat során meghatároztunk néhány jellemző felhasználási területet, azonban örömmel fogadunk bármilyen ötletet az alábbiakon túl a szlogen felhasználására vonatkozóan:
- nyomtatott kiadványok (szórólapok, plakátok)
- online felületek (weboldal, social media felületek)
- videós anyagok

A pályázati anyagot kérjük elektronikusan benyújtani a marketing@eco.u-szeged.hu email címen. Egy pályázó több pályaművel is részt vehet a pályázaton.
A benyújtandó dokumentumnak tartalmaznia kell magát a szlogent, illetve kérjük a pályázókat mutassák be részletesen is ötleteik jelentését, értelmezését.
A beérkezett pályázatokat a GTK oktatóiból és marketing szakemberekből álló bizottság értékeli. A bíráló bizottság döntésével szemben fellebbezésnek nincs helye.


A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. október 06. éjfél.


A pályázók kérdéseiket az alábbi elérhetőségen tehetik fel:
marketing@eco.u-szeged.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek