Mesterképzés tájékoztató - nem csak közgazdászoknak

Gyere el a mesterképzésekkel kapcsolatos tájékoztatónkra 2019. november 6-án és jelentkezz az idei keresztfélévben vagy pedig a következő tanévben valamelyik mesterképzési szakunkra! Több kérdés is felmerült benned a jelentkezéssel kapcsolatban? Akkor tedd fel kérdéseidet személyesen a szak- és képzésfelelősöknek!

A hagyományos egyetemi osztatlanképzés a gazdaságtudományi szakok esetén már több, mint egy évtizede megszűnt. Azóta az egyetemi tanulmányaikat folytató fiatalok a korábbi ismeretanyagot egy alap- és mesterképzés teljesítésével sajátíthatják el. A bolognai rendszernek köszönhetően azonban lehetőség van arra is, hogy a hallgatók az alapszaktól függetlenül másik mesterképzési szakon folytassák tanulmányaikat.

Ennek megfelelően nemcsak a gazdasági szakok között nyílt meg az átjárhatóság, hanem mérnöki, bölcsész, tanári vagy természettudományi területen alapszakot végzett hallgatók is jelentkezhetnek mesterképzésre a Gazdaságtudományi Karon. Miért érdemes jelentkezni mesterképzésre? Milyen szakokon lehet továbbtanulni? Milyen határidőkre érdemes figyelni? Az alábbiakban pont ezekre a kérdésekre igyekeztünk választ adni.

5+1 érv a mesterképzés mellett

Ha még nem tudod, hogy melyik mesterképzési szakon szeretnél továbbtanulni, vagy egyelőre még bizonytalan vagy abban is, hogy folytasd-e egyáltalán tanulmányaidat, engedd meg, hogy 5+1 érvre felhívjuk a figyelmedet. Természetesen számos további előnyöket lehetne felsorolni, viszont azokat a tájékoztató alkalmával ismerheted meg részletesen.

1) Államilag támogatott képzésben vehetsz részt

Habár a gazdasági alapképzések esetén viszonylag magas az államilag finanszírozott helyek ponthatára, a mesterképzések esetén a jelentkezők jelentős része államilag finanszírozott képzésben vehet részt – amennyiben áll fenn más egyéb kizáró körülmény.

2) Kisebb csoportban hatékonyabban fejlődhetsz

Karunk mesterképzési szakjain kisebb csoportlétszámokkal (5-10 fő) történik az oktatás, így sokkal közvetlenebbek és hatékonyabbak mind a gyakorlatok, mind pedig az előadások. A csoport tagjai már az első félévben megismerik egymást és egy csapatként dolgoznak projekt jellegű feladatokon – hasonlóan a vállalati környezethez.

3) Valós gazdasági problémákon próbálhatod ki magad

A képzés során kiemelt figyelmet fordítunk az egyes kurzusokon vállalati partnerek és valós problémák bevonására. Ezáltal a hallgatók nemcsak egymástól tanulhatnak a projektek során, hanem gyakorló szakemberek is segítik őket a szakmai fejlődésben.

4) Új ismereteket szerezhetsz alapszaktól függetlenül

A mesterképzési szakokra szabad továbbtanulást tesz lehetővé a bolognai rendszer, így alapszaktól függetlenül részt vehetsz bármelyik képzésünkön, még akkor is, ha nem gazdasági területen szerezted meg az alapszakos diplomádat. Ez esetben néhány tantárgyból különbözeti vizsgát kell tenned az első évben, ami a felvételt nyert hallgatók jelentős részének sikerül is.

5) Magasabb szakmai pozícióban tudsz elhelyezkedni

A mindössze kétéves képzés elvégzésével várhatóan magasabb pozícióban tudsz elhelyezkedni hosszútávon, hiszen a mesterképzésben résztvevők felkészültebbek az általuk megismert területen és már a képzés során rengeteg olyan tapasztalatot szereznek, amelyet a gyakorlatban is alkalmazni tudnak.

+1) Ha oktatni szeretnél, akkor erre mindenképp szükséged lesz…

Hazánkban az egyetemi oktatókkal szemben az egyik legfontosabb elvárás a tudományos fokozat (PhD) megszerzése, amelynek előfeltétele a mesterképzési szak sikeres teljesítése. Ha már gondolkoztál azon, hogy milyen lehet egyetemen tanítani és szívesen kipróbálnád magad a hallgatók gazdasági ismereteinek bővítésében, akkor mindenképp jelentkezz az általad preferált mesterképzési szakunkra!

Milyen mesterképzési szakokon lehet tanulni?

A Gazdaságtudományi Karon összesen 4 mesterképzési szak közül lehet választani, amelyek közül a Marketing, Pénzügy és Vállalkozásfejlesztés mesterszakokon magyar nyelven, míg a Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszakon angol nyelven történik a képzés.

A Marketing mesterképzési szakon (magyar nyelven) tanulók ismeretei elsősorban a vállalati értékalkotás és stratégia kialakításának, piaci jelenségek elemzésének, marketing kampányok és tervek kialakításának, továbbá egyes marketing-részterületek (termékfejlesztés, reklám, értékesítés, személyes eladás, árkialakítás) megismerésével bővülnek. Emellett pedig kiemelt hangsúlyt fektet a képzés a projekt jellegű feladatok és marketingkutatás gyakorlati elsajátítására.

A Pénzügy mesterképzési szakon (magyar nyelven) tanulók ismeretei többek között a vállalatok elemző, döntéselőkészítő és döntéshozatalai tevékenységének megismerésével, a pénz- és tőkepiacok működésével, a tőkepiaci tranzakciók kezelésével és irányításával, beruházások tervezésével, kockázatelemzéssel, valamint pénzintézetek, költségvetési intézmények és országos hatáskörű irányító szervezetek pénzügyi elemzői és döntéselőkészítői ismeretekkel bővülnek.

A Vállalkozásfejlesztés mesterszakon (magyar nyelven) tanulók ismeretei a vállalatfejlesztési innovatív módszerek alkalmazásával, újonnan induló vállalkozások problémáinak azonosításával és ezen problémák hatékony kezelésével, üzleti kommunikációs és tárgyalási technikák aktív és hatékony alkalmazásával, a gazdálkodás fő kérdéseiben hiányos információk mellett is megbízható eligazodással, valamint a vállalati gazdálkodás összefüggésrendszerének és kölcsönhatásainak felismerésével bővülnek.

A Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szakon (angol nyelven) tanulók külföldi hallgatókkal közösen vesznek részt a képzésen, ahol a gazdasági, pénzügyi, marketing és menedzsment kérdéseket nemzetközi összefüggésben és környezetben vizsgálják a hallgatók. Emellett kiemelt hangsúlyt fektet a képzés a nemzetközi üzleti környezet geopolitika, társadalmi, kulturális és vallási vonatkozásainak elemzésére, a nemzetközi üzleti környezet jogi és etikai vonatkozásainak elemzésére, nemzetközi üzleti stratégiák kidolgozására, valamint tárgyalási meggyőzési technikák aktív és hatékony alkalmazására, üzleti kommunikációra idegen nyelven.

Mesterképzés tájékoztató, ahol minden kérdésedre választ kapsz

Az előzőek alapján biztosan felmerült Benned néhány olyan kérdés, amivel kapcsolatban szeretnél biztos választ kapni. Ez esetben gyere el mesterképzési tájékoztatónkra, ahol az egyes mesterképzési szakok szak- és képzésfelelőseinek személyesen is felteheted a kérdéseidet. A tájékoztatón megismerheted az egyes képzések egyedi jellemzőit, felépítését és követelményrendszerét.

A rendezvény helyszíne és időpontja:

SZTE Gazdaságtudományi Kar (Szeged, Kálvária sgt. 1.) - 2019. november 6. 17:00

A tájékoztatón való részvételhez nem szükséges előzetes regisztráció.

Mesterképzésre jelentkezés módja és határideje:

Központi nyomtatványon (www.felvi.hu) 2019. november 15-ig.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

MSCI

MSCI is organizing an Open Day event on the 27th November. In this event participants will have an exclusive opportunity to take an office tour, meet some representatives of main interest areas (analytics, data, technology, client coverage), and discuss career paths with them and with other colleagues.

Események

Rendezvénynaptár *