Képzési idő
A képzés 7 féléves, amely alatt teljesíteni kell a 12 hetes kötelező szakmai gyakorlatot.
Félévenként 14 hét a szorgalmi időszak, ebben az időtartamban járnak a hallgatók az előadásokra, szemináriumokra és gyakorlati foglalkozásokra:
Nyekvi követelmények
Az alábbi követelményeket az SZTE GTK Kari Tanácsa a 2023. február 23-i ülésén tárgyalta és fogadta el. A követelmények az elfogadás napjától érvényesek minden, az SZTE GTK-n hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató számára. Az itt felsorolt nyelvi követelmények alól kizárólag azok a hallgatók mentesülnek, akik az abszolutóriumukat legkésőbb a 2023/2024 tanév I. félévében szerzik meg, valamint azok, akik az Nftv. 49.§ (8) bekezdése alapján a megfelelő igazolással rendelkező, fogyatékossággal élő hallgatók.
A nyelvi követelményekről további információ a Tanulmányi Iroda munkatársaitól kérhető.
A záróvizsgára bocsátás feltétele
Az abszolutórium (végbizonyítvány) kiadásához 210 kreditet kell összegyűjteni, ezen belül a kurzusok kreditértéke 185 és további 25 kredit a szakmai gyakorlat teljesítése.
A diploma kiadásának feltétele
- Sikeres záróvizsga teljesítése
A jelentkezés módja
Jelentkezni elektronikus úton lehet február 15-ig. A jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókról a www.felvi.hu oldalon, illetve a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató című kiadványból tájékozódhat.
Fizetendő díjak
A költségtérítés összege/félév, az első tanévben (önköltséges):
magyar nyelvű szak esetén 320.000,- Ft
angol nyelvű szak esetén 370.000,- Ft
A további tanévekben a költségtérítés összege legfeljebb az előző tanévben megállapított költségtérítésnek a Központi Statisztikai Hivatal által előző évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árindexszel növelt összege lehet.