Doktori képzés

Az SZTE Közgazdaságtani Doktori Iskolában a szervezett képzésben 2016. szeptember 1-től részt vevő hallgatóknak 8 aktív félév során 240 kreditet, a képzést 2016. szeptember előtt megkezdő hallgatóknak 6 aktív félév során 180 kreditet kell megszerezniük. Krediteket elméleti kurzusok teljesítéséért, önálló kutatói és publikációs tevékenységért, valamint oktatásért lehet szerezni.

A Doktori Iskolában a megszerezhető kreditek kisebb része a teljesített elméleti kurzusokhoz, nagyobb része a kutatási és publikációs tevékenységhez kötődik. A képzés során a hallgatók először képzési programok, majd kutatóműhelyek szerint szakosodnak.

A Közgazdaságtani Doktori Iskola képzési programjai:

  • Gazdaságpolitika Program (vezeti: Prof. Dr. Voszka Éva),
  • Gazdálkodástudományi Program (vezeti: Prof. Dr. Hetesi Erzsébet)
  • Regionális gazdaság- és vállalkozásfejlesztési Program (vezeti: Prof. Dr. Lengyel Imre)

A Doktori Iskola oktatói

A Doktori Iskolába munkájában a Szegedi Tudományegyetem vezetőoktatói mellett más egyetemek és kutatóintézetek kiemelkedő szakemberei is részt vesznek. A Doktori Iskola oktatóinak aktuális listájáról az Országos Doktori Tanács honlapján, az „oktató” sorra kattintva tájékozódhat.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

GTK Nyilt nap weblap 2023 dec

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara szeretettel meghívja az érdeklődő diákokat és szüleiket a kari Nyílt Napra 2023. december 18-án, amelyen megismerkedhetnek a 2024/2025-ös tanévben induló gazdasági képzéseinkkel.

Események

Rendezvénynaptár *