A program célja, hogy felkészítse a hallgatókat abban, hogy a globalizáció korában a gazdaságpolitikai kihívások kutatóivá váljanak. A program középpontjában a gazdasági fejlődés, a fiskális és monetáris politika, valamint a globális üzleti hálózatok állnak. A kurzusok tekintetében az első éves kurzusok minden képzési programban azonosak, az elérhető kurzusok köre az első év után szakirányosodnak, azonban a kutatás, azonban a hallgatók kutatási tevékenysége már az első félévtől specializálódhatnak.
Gazdaságpolitika és Globalizáció program elsősorban azon hallgatók részére szól, akik:
• érdeklődnek a gazdasági fejlődés, a globalizáció és a makrogazdasági politika iránt,
• előzetes nemzetközi közgazdasági (világgazdasági) ismeretekkel rendelkeznek és szeretnének többet megtudni a globális gazdaságról, a makrogazdasági és gazdasági fejlődésről,
• előzetes ismeretekkel rendelkeznek vagy lelkesednek a mainstream közgazdaságtan és politikai gazdaságtan megközelítései és módszerei iránt,
• érdeklődnek a kvantitatív kutatási módszerek iránt.
Gazdaságpolitika és Globalizáció program a következőket kínálja:
• A hallgatók betekintést nyerhetnek a globalizáció gazdaságpolitikai kihívásaiba makroszintű aspektusból, valamint a nemzeti és multilaterális monetáris és fiskális politikába, gazdasági fejlődésbe és a globális üzleti élet szabályozásába.
• A program tapasztalt oktatói és témavezetői által a hallgatók betekintést nyernek a kvantitatív kutatási módszerekbe. A hallgatókat bevezetik a világgazdasági folyamatok politikai gazdaságtani megközelítésébe.
• A mainstream közgazdaságtan elméleteinek és módszereinek alapos ismerete (és azok kritikája).
Gazdaságpolitika és Globalizáció program felépítése:
A képzésben résztvevő hallgatónak a négy év során kreditet kell teljesíteniük:
• kurzusok teljesítése (min. 90 kreditpont)
• kutatási tevékenység végzése (112 kreditpont)
• tudományos közleményeket publikálása (min. 10 kredit a program során, legalább 60 pont a sikeres szakdolgozatvédésért).
• Félévenként legalább 20, legfeljebb 45 kreditpont teljesítése szükséges.
• A 4. félév végére az elméleti tárgyakból (beleértve az összes kötelező tantárgyat is) 90 kreditpontot kell teljesíteni.
• A képzési program végére 240 kreditpontot kell teljesíteni.
|
|
Kurzus
|
Kredit
|
Félév
|
Elméleti tárgyak (90-102 kredit)
|
Közös kötelező tárgyak
(54 kredit)
|
Mikroökonómia
|
6
|
1. félév
|
Kutatásmódszertan alapjai
|
6
|
1. félév
|
Bevezetés a kvantitatív kutatásba
|
6
|
1. félév
|
Tudománykommunikáció
|
6
|
1. félév
|
Makroökonómia
|
6
|
2. félév
|
Többváltozós statisztika
|
6
|
2. félév
|
Bevezetés a kvalitatív kutatásba
|
6
|
2. félév
|
A közgazdaságtudomány filozófiája
|
6
|
2. félév
|
Publikációs szeminárium
|
6
|
3. félév
|
Program-specifikus kötelező tárgyak
(24 kredit)
|
Gazdaságpolitika
|
6
|
4. félév
|
Globalizáció
|
6
|
3. félév
|
Monetáris és fiskális politika
|
6
|
4. félév
|
Ökonometria
|
6
|
3. félév
|
Iparpolitika és innováció
|
6
|
4. félév
|
Választható tárgyak * (6-18 kredit)
|
Modern monetary theory and praxis
|
3
|
6-18 kredit az 1-4. félévek alatt
|
Common Policies
|
3
|
Competitiveness in the EU
|
3
|
Önálló kutatói tevékenység (112 kredit)
|
Kutatói fórumok
|
Kutatói fórum (minden félévben)
|
72
|
Minden félévben kötelező
|
Kutatóműhelyek
|
Gazdaságpolitika és globalizáció kutatóműhely
|
40
|
5-8. félévekben kötelező
|
Publikációs tevékenység (10-60 kredit)
|
Legalább 10 kredit a 8. félév végén, mindösszesen legalább 60 kredit a nyilvános vitát megelőzően
|
Oktatási tevékenység (0-32 kredit)
|
Opcionális az 1-8. félévek során
|
* Számos további választható kurzus áll rendelkezésre; a felsorolt kurzusok tekinthetők a Gazdaságpolitikai és Globalizációs Program legrelevánsabb támogatható kurzusainak
Oktatók
A Gazdaságpolitika és Globalizáció PhD Program programspecifikus kurzusait, valamint az ehhez kapcsolódó kutatási témák felügyeletét és koordinálását elsősorban a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar munkatársai valamint az általuk meghívott oktatók végzik.
|
Szanyi Miklós, a program vezetője, egyetemi tanár
Több évtizedes tapasztalattal rendelkezem a világgazdasági kutatásban, amelynek középpontjában a gazdaságfejlődési szempontok és a globális üzleti élet szerepe áll. Kutatásaim célja, hogy megtaláljam a megfelelő megoldásokat a nemzeti gazdasági fejlődés és a globális üzleti érdekek összehangolására. Ennek kapcsán leginkább a politikai gazdaságtani megközelítésre támaszkodom.
Kulcsszavak: fejlesztési gazdaságtan, globalizáció, multinacionális vállalkozás, iparpolitika
Tantárgyak:
- Globalizáció
|
|
Farkas Beáta, egyetemi tanár
Kutatási témám a kapitalizmus modelljei az Európai Unióra és a kelet-közép-európai országokra fókuszálva.
Intézményi megközelsítést alkalmazok az iparpolitikák geopolitikai kontextusban történő tanulmányozására.
Kulcsszavak: intézményi gazdaságtan, összehasonlító politikai gazdaságtan, iparpolitika
Tantárgyak:
- A közgazdaságtudomány filozófiája
- Iparpolitika és innováció
|
|
Voszka Éva, professzor emerita
Kutatásom középpontjában az állam és a vállalkozások kapcsolata áll, ezen belül is fontos témaként az iparpolitika. Történelmi távlatban próbálom vizsgálni az iparpolitika hazai, európai és globális folyamatait, a gazdaságelméletet a politikagazdaságtani megközelítésekkel és az empirikus szociológiával ötvözve.
Kulcsszavak: kormányzati beavatkozások, állami segélyek, iparpolitika
Tantárgyak:
- Iparpolitika és innováció
- Gazdaságpolitka
|
|
Kiss Gábor Dávid, egyetemi docens
Kutatási tapasztalattal rendelkezem a monetáris politika és a tőkepiac területén. Kutatásaim célja a pénzügyi fertőzési minták azonosítása a deviza-, kötvény- és részvénypiacokon.
Kulcsszavak: monetáris politika, mennyiségi lazítás, fertőzés, divergencia, hálózatelmélet
Tantárgyak:
- Ökonometria |
|
Gánics Gergely
Kutatásom középpontjában az ökonometria, különösen a makroökonometria és az előrejelzés áll.
Kulcsszavak: monetáris politika, ökonometria, előrejelzés
Tantárgyak:
- Monetáris és fiskális politika |
|
Havas Attila
Kutatásom középpontjában az innováció gazdaságtana, a nemzeti és ágazati innovációs rendszerek, az innovációs politika elméleti háttere és gyakorlati aspektusai, a technológiai előrelátás és a társadalmi innováció áll.
Kulcsszavak: innováció gazdaságtana, innovációs rendszerek, innovációs politika, tchnológiai előrelátás, társadalmi innováció
Tantárgyak:
- Iparpolitika és innováció |