Interjú karunk professzor asszonyával, Dr. Hetesi Erzsébettel

Kérem, meséljen néhány szót magáról!

Egy Tolna megyei pici faluban, Majoson születtem, de Baranyában nőttem fel, és ott jártam általános iskolába. Középiskolás koromban Pécsre kerültem matematika-fizika tagozatra. Később a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pécsi kihelyezett tagozatára jártam, viszont az elnevezése szerint már Janus Pannonius Tudományegyetemen végeztem, amit ma Pécsi Tudományegyetemnek hívunk. Aztán elvégeztem a tanár szakot a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen Budapesten.

Gyermekkorában volt álomfoglalkozása?

Sok minden szerettem volna lenni, amikor kicsi voltam. Nagyon vegyes családban nőttem fel, nyomozásaim szerint volt polgári, földesúri szál is. Apukám villanyszerelő volt, így egy időben villanyszerelő akartam lenni. Még azt is megtanultam, hogyan kell a villanyoszlopra mászóvassal felmászni. Mindig valami olyan foglalkozásról álmodoztam, ami gyerekként tetszett. Később, amikor csatlakoztam egy irodalmi színpadhoz, a művelődési ház igazgatója szerettem volna lenni. Végül mégis matematika-fizika tagozatra kerültem.

Hogyan alakult ki, hogy a közgazdaságtanon belül a marketing lett a területe?

Ez úgy kezdődött, hogy marketing szakon végeztem, bár akkor nem így hívták. A mi indexünkben piacszervezési szakként szerepelt, mert a marketing nagyon rendszeridegen szónak számított. Egyetem után Székesfehérvárra, egy áruházba kerültem, ahol marketingesként dolgoztam. Ott is nagy felháborodást keltett, hogy milyen szakon végeztünk a volt férjemmel. Nem nagyon értették meg, nem csoda, hogy rövid ideig dolgoztam ott. Málovics tanárnő az évfolyamtársam volt, ők itt laktak Szegeden, így eljöttem ide, és akkor kerültem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára. Ott tanítottam nagyon sokáig, majd a rendszerváltozás után, amikor jött a menedzser szemlélet, elkezdtem marketinget tanítani. Eleinte a GTK-n óraadóként marketinget, piackutatást oktattam.

Milyen előnyeit és hátrányait látja annak, hogy a technológia fejlődésével egyre újabb utak nyílnak meg a marketing előtt?

Ambivalensek az érezéseim ezzel kapcsolatban a saját kurzusaimat és a kutatási területeimet illetően is, ugyanis nem a mainstream irányba tartozom a marketing területén. Marketingkommunikációt évek óta nem oktatok, mert ellentétben azzal, hogy a marketing azt mondja, hogy azért nyújtunk információkat a fogyasztónak, hogy könnyebb legyen döntenie, én mást is gondolok a marketingkommunikációról. Kutatásmódszertant viszont nagyon szeretek tanítani. Az én meglátásom szerintem nem sok újdonság van az adatfelvételekben. Például az akciókutatást, vagy a narratíva módszert nem tekintem újdonságnak, mert már száz évekkel ezelőtt léteztek. Az, hogy John Howard elment a börtönökbe, problémákat karolt fel, és folyamatosan újabb és újabb dolgokat figyelt meg, az szerintem akciókutatás volt. Amit újdonságként látok ezen a területen, azt a technológia fejlődésének köszönhetjük. Viszont ez a fejlődés nekem egy kicsit félelmetes és kockázatos. Az adatfelhasználás, a marketing módszerei, a neuromarketing számomra fontos etikai kérdéseket vetnek fel.

Kutatni vagy oktatni szeret jobban?

Ez nagyon nehéz kérdés. Nagyon szeretek tanítani. Érdekes, hogy éppen mostanában két általános iskolai tanárnőm hívott fel. A matematika tanárnőm, aki azt szerette volna, hogy tanár legyek, és az énektanárnőm, akinek a férje volt a művelődési ház igazgatója, és miatta akartam művelődési ház igazgató lenni, és irodalmi színpadokat szervezni. Azt, hogy tanítani jó, valószínűleg gyerekkoromból hoztam magammal. Azonban a rendszerváltozás után lett egy piackutató cégünk itt Szegeden, és azt is nagyon szerettem. Nehéz feladat volt, a kérdőívezéstől, az adatfeldolgozáson, rögzítésen keresztül mindent végigcsináltam, de alig vártam, hogy ott legyenek az eredmények. Akár hajnali ötig ültem és vártam, hogy mi jött ki a kutatásból. Tehát kutatni is nagyon szeretek, a kollégáimmal együtt kitalálni dolgokat, eredményeket feldolgozni. Tíz éve még azt mondtam volna, hogy inkább tanítok, de most már nem tudom. Egyformán szeretem mindkettőt.

Szigorú oktatónak tartja magát?

Szerintem lágyszívű vagyok, csak következetes, és ebből lehet, hogy az tűnik ki, hogy szigorú lennék. Hajlamos vagyok empatikus lenni a hallgatókkal, de van egy határ, amihez tartom magam, ez a következetesség.

Van példaképe, akár szakmán belül vagy kívül?

Az én példaképem az édesanyám, a maga életével, értékrendjével, mindennel együtt az elsőszámú. A szakmában vannak kedvenceim, nemzetközi is, hazai is, akiknek szeretem a munkásságát. Karl Popper például a kedvencem, de az, hogy ő lenne a példaképem, nem mondanám. A hazai szakmában Hagelmayer Istvánt tiszteltem, de ő sem volt a példaképem. Azt gondolom, hogy az ember példaképet nem csak szakmai kvalitások alapján választ. Ahhoz, hogy valaki példaképpé váljon, más értékek is fontosak.

Szakmai életében mi volt az eddigi legnagyobb kihívás?

Állandóan vannak kihívások, sőt nagy kihívások - sok volt az eddigi életemben. Van, amelyiknek meg tud felelni az ember, van, amelyiknek nem. Amiről úgy éreztem, hogy borzasztó nehéz lesz, de azért valahogy csak megoldottuk, az az volt, amikor átkerültem erre a karra, és pillanatok alatt oktatási dékánhelyettes lettem egy olyan időszakban, amikor kreditrendszer, Bologna-rendszer bevezetés volt. Csak azért nem mondom azt, hogy büszke vagyok rá, mert nem tekintem életem legszebb, legjobb feladatának - talán a kreditrendszert igen, de a Bologna-rendszert kevésbé. Kihívások mindig vannak, és szerintem soha nem is lesz másként. A felsőoktatás, hála Istennek, olyan változatos, hogy örökké kihívásokkal találkozom.

Mi az a három dolog, amit a legjobban szeret a munkájában?

Ebben a szakmában éppen a változatosságot, a szabadságot szeretem a legjobban. Állandóan új hallgatók jönnek, és bár néha bosszant, hogy teljesen mások, mint a régiek, néha örülök, hogy ez így van. Tehát ezt a változatosságot nagyon élvezem. Ahogyan a szabadságot is, azaz hogy kutathatunk, eredményeket érhetünk el. A harmadik pedig, ami nagyon jó, az a csapat, akikkel dolgozom. Én a karon is nagyon szeretek dolgozni, de az intézetemben meg különösen. A kollégáim nagy része hallgatóm volt, régóta ismerem őket, nézhetem a fejlődésüket, változásukat, megbízom bennük, jó velük dolgozni.

Hogyan látja önmagát öt év múlva?

Két év múlva még valószínűleg olyan helyzetben leszek, mint most. A rákövetkező háromban döntenem kell, hogy folytatom-e vagy sem. Még nem tudom. A professzorok általában már nem a nagy kihívásokkal, álmokkal és tervekkel rendelkező fiatalok közé tartoznak…. Remélem, hogy semmi különös nem történik, és így marad minden. Én már nem változom, szoktam mondani. A változatosságot szeretem, de ha engem akarnak megváltoztatni, azt nehezen viselem.

Szabadidejében mit szeret csinálni, hogyan kapcsolódik ki?

Tudom, hogy nehéz elképzelni, de a szabadidőmben legjobban kertészkedni szeretek. Mindig látom a produktumát. Amikor a barátaim, barátnőim arra akartak rávenni, hogy járjak tornára, akkor mondtam, hogy én azért pénzt nem adok, nálam ingyen lehet mozogni. Régen aktívan, versenyszerűen sportoltam, nagyon szerettem. Most a kert az, ahol az időmet hasznosan töltöm el. Amikor látom, hogy kibújt a hóvirág, jönnek a tulipánok, azt nagyon szeretem. Az állatokat is- bár most pont nincs kutyám, de remélem, hogy lesz. Szabadidőmben szeretek olvasni. Amikor nem szakirodalmat olvasok, hanem, végre van időm egy kis szépirodalomra, akkor annak örülök, élvezem.

Van olyan hely, ahová még nem utazott el, de nagyon vágyik rá?

Egyszer voltam Észak-Afrikában, egy napot töltöttem ott, tehát nincs sok élményem. De annyi érdekeset hallottam, olvastam róla, hogy szívesen elutaznék oda újra. Azt is el tudnám képzelni, hogy Kenyába menjek, mert biztos, hogy nagy újdonság lenne.

Milyen útravalót adna a fiatal közgazdászok számára?

Még dékánként, a dékáni beszédeim legvégén útravalókat fogalmaztam meg a hallgatóknak - nem tudom, hogy ezek időtálló dolgok-e. A legfontosabb, hogy maradjanak hűek önmagukhoz, legyen stabil értékrendszerük, és azt senki kedvéért ne változtassák meg! Legyenek álmaik, legyenek nyitottak mindenre, de tudjanak válogatni a saját értékrendjüknek megfelelően. Ha kudarcaik vannak, akkor ne hátráljanak meg! Azt szoktam mondani, hogy, ha felépítenek egy várat, és azt összerombolja valaki, akkor kezdjék elölről, építsék újra! Én úgy gondolom, hogy a kitartás, tisztesség, stabil értékrend nagyon fontos dolgok.