Bezár
Ökonómia ösztöndíj – hátrányos helyzetű tehetségeknek

Ökonómia ösztöndíj – hátrányos helyzetű tehetségeknek

2017. augusztus 11.
1 perc

Interjú az ösztöndíjalapításról

Miért döntöttek úgy, hogy közgazdász hallgatót szeretnének ösztöndíjjal támogatni?

Az Ökonómia Közhasznú Alapítvány 2012-től, azaz az ösztöndíj rendszer bevezetésétől támogatja a GTK hallgatót. Az alapítvány célja ugyanis, hogy a szegedi közgazdászhallgatóknak nyújtson segítséget, legyen szó konferenciákról vagy versenyekről.

Melyik a három legfontosabb tulajdonság, amit az ösztöndíjas hallgatóban keresnek?

Elsősorban a kiemelkedő tanulmányi eredményt díjazzuk, emellett figyelembe vesszük a hátrányos helyzetet, alacsony jövedelmű családi hátteret. A közgazdász pálya iránt elhivatott, ambiciózus fiatalok támogatása a célunk.

Mi jellemzi a tehetséges hallgatókat?

Hiszünk benne, hogy a hátrányos helyzetű tehetséges hallgatók támogatásunk segítségével szárnyakat kaphatnak. A tehetségek ugyanis kitartóak, és képesek céljaik elérése érdekében akár hegyeket megmozgatni.

Miért érdemes a hallgatóknak erre az ösztöndíjra pályázni?

Az Ökonómia ösztöndíj a karitatív ösztöndíjak közé tartozik. Azaz a hallgató úgy élvezi a támogatást, hogy sikeres a tanulmányi előmenetele. Ráadásul biztos lehet benne, hogy a „senior közgazdászok”, a kuratórium tagjai szakmai támogatására is számíthat.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek