A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Kutatóközpont és a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottság Gazdaságtudományi Szakbizottsága tisztelettel meghívja a
Párbeszéd az egyetemek társadalmi szerepvállalásáról
című, a Magyar Tudomány Ünnepéhez kötődő konferenciára és workshopra.
2017. november 16.
Helyszín:
SZTE Gazdaságtudományi Kar
6722 Szeged, Kálvária sgt. 1.
A konferencia célja, hogy párbeszédet kezdeményezzen az egyetemek társadalmi szerepvállalásával kapcsolatban. Vajon miként nyitható ki az egyetemek kapuja, miként válhat a kutatás, vagy az oktatás a társadalmi szereplők számára relevánssá és hozzáférhetővé? Miközben egyes területeken már látszanak a társadalmi együttműködés körvonalai, addig a közösség más (kevésbé fizetőképes) tagjai számára továbbra is zártak az egyetem kapui. Célunk arról gondolkodni, hogy az egyetemen folyó tevékenységek miként nyithatók ki, az egyirányú kommunikáció miként válthatna egyenlő felek, egymásra odafigyelő párbeszédévé.
Plenáris előadások
Pataki György
Budapesti Corvinus Egyetem, Vállalatgazdaságtan Intézet, Döntéselmélet Tanszék és Environmental Social Science Research Group (ESSRG Kft.)
Kutatás a társadalmi értékteremtésért: ki a kutató? Mi a kutatás? Mi végre tudomány?
Kiss Gabriella
Budapesti Corvinus Egyetem Corvinus Science Shop
Az egyetem mint „bolt”? Science Shop a Corvinuson
Misetics Bálint
Szociálpolitikus
Szociológiai képzelőerő és társadalmi igazságosság
Konferenciafelhívás
Program
Regisztráció
A konferencia partnere a Corvinus Science Shop (Budapesti Corvinus Egyetem) 