Lakatos Péter “Kellenek-e magyar vállalatok a sikeres Magyarországhoz?" c. előadása a VF klubban

A Vállalkozásfejlesztési Klub soron következő rendezvényén Lakatos Péter a Magyar Gyáriparosok Szövetségének alelnöke, a Videoton Holding vezérigazgatója, a Bravogroup vezetője, az ATRIUM Filmszínház alapítója tartott előadást. A magát egoista, türelmetlen, szenvedélyes emberként bemutató előadó egy igen lendületes előadást tartott, amiből kiderült, hogy a Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalat komplex gyártási portfólióval. Az előadó több érdekes adatot is felvillantott, ezek közül egy érdekesség: átlagosan minden harmadik, Európában gyártott autóban van három darab termék, amelyet a Videoton gyártott. Arra a kérdésre, hogy „Mi a vállalkozás stratégiája?” megdöbbentő választ kaptunk: „Nincs stratégia”. Lakatos Péter szerint a stratégia felesleges pénzköltés. A magyarázata szerint, még egy akkora vállalat is, mint a Videoton, nem engedheti meg magának, hogy egy előre kijelölt ösvényen haladjon. Sokkal inkább a „deal”-ek, azaz az egyszeri megállapodások, kínálkozó lehetőségek alakítják a cég sorsát. „Belövünk egy 45 fokot felölelő irányt, és ami azon belül esik, azt megcsináljuk!” A főáramú elméleti üzleti tudományokkal össze nem egyeztethető álláspontjának feloldására több kérdés is kísérletet tett, de Lakatos Péter kitartott amellett, hogy a stratégia (helytelen) használata csak megfosztja a vállalatot egy sor üzlettől, amihez az erőforrásai amúgy rendelkezésre állnak.

A kötetlen beszélgetés során felmerült még a belső motiváció is, választ kaphattunk arra a kérdésre, hogy egy sokat megélt, sikeres üzletembert mi tart még a pályán. „Az öreg kutya is fut a labda után”. Sajátos hasonlat, de az előadás alatt érződő lelkesedés, folyamatos tenni akarás, előre tekintés meggyőzött minket arról, hogy valóban nem is áll messze a két dolog egymástól.

Kifejezetten élvezetes volt hallgatni, amikor a Videoton versenyelőnyeit taglalta az előadó, amelyek, nem meglepő módon, az egyszerűségben rejlenek. A kockázatos üzletek elkerülésével folyamatosan „tele a pénztár”. Az erősen konzervatív finanszírozási stratégia tankönyvi példája a vállalat, aminek köszönhető, hogy nincsenek kiszolgáltatva a partnereknek. „Egy Audinak is mondhat „nem”-et az ember, mikor tízmilliárd van a számláján” Olyan alkupozíciót tud a Videoton kiharcolni magának, ami egy hitelterhes működés alatt lehetetlen lenne. A másik sajátosság, hogy a Videoton nem invesztál saját kutatásba, nem akarnak világhódító termékeket, se rivaldafényt. A partnerek által náluk legyártott termékkel sem akarnak visszaélni, mindenki tudja, hogy a Videoton nem használja fel a technológiát, csak olyan mértékben, amire engedélyt kaptak.

Összefoglalva tehát „nincs stratégia” „csak saját pénzből finanszírozunk” „nincs innováció” „nem kell világsiker”..stb. Feltehetően nem élne meg egy üzleti tanácsadó sem ezekkel a tanokkal, de mégis működik, nem is akárhogy. A Videoton receptjére természetesen nem kapható válasz egy két órás előadásban, és jó eséllyel még maga Lakatos Péter sem tudna minden fordulópontot felidézni az előre menetelben. De az a benyomásom, hogy ha ez az ember leül tárgyalni, akkor pontosan tudja, hogy mit kell mondani, és úgy, ahogy kell.

És hogy kellenek-e sikeres vállalatok Magyarországon? Természetesen. Az előadás után inkább azon hipotézist kellett felülvizsgálnunk, hogy csak az-e sikeres magyar vállalat, amelytől felrobban a Kickstarter, elnyeli a Silicon Valley, hamar felfutó StartUp, vagy jól csengő márkanév a világ bármely részén.. Vagy esetleg egy olyan vállalat is, amely évtizedek óta megbízhatóan, csöndben végzi a dolgát, és észrevétlenül beépült az ember hétköznapjaiba.

VF Klub hallgatói vezetőség választás

Az előadást követően a sor került a VF klub vezetőségének megválasztására, amely keretein belül öt hallgatónak szavaztak bizalmat az egybegyűltek:

  1. Berecz Nándor
  2. Bokor Anna
  3. Gyurkovics Tamás
  4. Nagy Zoltán
  5. Seffer Péter

Készítette: Seffer Péter