Schuszter Tamás, OTDK I. helyezés (2013)

A TDK-ra való készülés, illetve az OTDK-n való részvétel volt az egyetemen eltöltött éveim során az eddigi legnagyobb kihívás és egyben a legjobb csapatépítő tréning is. Számtalan felejthetetlen és megismételhetetlen érzés, amit csak az első konferencia részvétel és az arra való készülés pillanatai (és fényképei) adhatnak meg.

Nagyon nagy előnyt jelentett végig számomra, hogy a dolgozatot nem egyedül, hanem ketten, mint egy kis csapat írhattuk, ezért a sikereket, az izgatott várakozásokat és a problémákat is együtt élhettük át. Ez számtalan esetben óriási nevetéseket és persze éjszakába nyúló elemzéseket is jelentett. A témavezetőnk, akit az egyik tantárgyi kurzus keretében és a 3T táborban ismerhettünk meg, mint harmadik csapattag mindenben rendelkezésünkre állt, időt és energiát nem sajnálva. Az ő segítsége nélkül nem tanulhattuk volna meg, mit jelent egy tudományos igényű dolgozat megírása: azaz átélni azt, hogy mit jelent 7-szer teljesen átírni a dolgozatot, megtanulni az irodalomjegyzék pontos elkészítését, 20-szor elgyakorolni a prezentációt a pontos időzítés, hanglejtés és előadás stílus kimunkálásért... Mindezt persze egy remek hangulatú környezetben, de nagyon szoros időbeosztás mellett!

A TDK-t csak ajánlani tudom mindazoknak, akik bele akarnak kóstolni a tudományos tevékenységek világába egy rendkívül összetartó és segítőkész csapat tagjaként!

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

ERSA kongresszus

Augusztus 22-26 között került megrendezésre Pécsett az ERSA (European Regional Science Association) 61. nemzetközi kongresszusa.

Események

Rendezvénynaptár *