Bezár

Tudományos Diákkör

Repisky Máté, OTDK I. hely (2015)

Repisky Máté, OTDK I. hely (2015)

2015. május 27.
3 perc
  • Mi/Ki motivált arra, hogy részt vegyél a TDK munkában?
    Egyrészt, a pszichológia és a vállalkozók világa régóta foglalkoztat, így ez a kutatásom és a következő is jó ötvözése az érdeklődési területeimnek. Másrészt, úgy gondoltam, hogy egy ilyen szintű megmérettetés során végleg leküzdhetném azt a hiedelmem, hogy nem vagyok jó előadó. Természetesen a munkaerőpiacon ebből származó esetleges előny is motivált, de fontosabb volt, hogy magamnak bizonyítsak. Nem utolsó sorban pedig, néha túlzottan maximalista vagyok, így tudtam, hogy a tőlem telhető legjobb szakdolgozatot fogom megírni. Akkor meg miért ne vinném ki az OTDK-ra?
  • Milyen kétségeid voltak a TDK-írás előtt/alatt?
    A munka elején inkább az országos megmérettetés prezentációs részétől féltem, ezért is igyekeztem minél több előadást elvállalni. Később a szakmai gyakorlat, a felsőfokú nyelvvizsga és a TDK együttesen túl soknak bizonyult, így kételkedtem, hogy időben elkészülök-e a megfelelő színvonalú dolgozattal. Az egészet tetézte, hogy a kutatásomhoz szükséges vállalkozói minta nagyon lassan gyűlt és volt egy statisztikai rövidzárlatom is az utolsó hetekben, de az utóbbin segített túllendülni a konzulensem. Összességében azt javasolnám, aki belefog egy TDK munkába, hogy legalább fél évet szánjon rá, ha mást is csinál mellette.
  • Hogyan találtad meg a TDK-témát és témavezetőt?
    Elég kalandos úton, két témával indultam és legalább 4 témavezető lepasszolt (többnyire időhiány miatt). Végül a két nagyon eltérő témámból a pszichológiai irányultságút választottam és így kerültem Farkas Gergelyhez, aki engem is meglepve szinte bármikor rendelkezésemre állt, ha valamiben szükségem volt véleményre vagy tanácsra.
  • Milyen emlékeid maradtak az OTDK-ról? Mi volt a legemlékezetesebb?
    Legemlékezetesebb? Nehéz kérdés, de az első, ami eszembe jutott a mennyei svédasztalos étkezések, ahol rengeteg új kapcsolatra tehettünk szert. A másik, ami nagyon megmaradt, az a díjátadó ünnepség, ahol remegő kézzel és lábbal mentek ki sorra a szegedi csapat tagjai a díjakért, közben olyan tapsvihart zúdítva hallgatótársainkra, mint amilyet egyik másik egyetem se produkált. Azt hiszem, ez jelzi a legjobban, hogy mennyire összetartó is a karunk.
  • Milyen készségekre tettél szert, melyet a TDK-zás során nyertél, és később, egyetemi tanulmányaid alatt/munkád során tudtad használni?
    Úgy gondolom a legfontosabb, amit megtanulhatunk, az a határozott kiállás és előadás, az hogy úgy tud előadni a munkádat, hogy azt mások, akik először hallják is megértsék és lelkesedni tudjanak érte. Másrészt, egy ilyen színvonalú munka elkészítéséből is sokat lehet tanulni, hiszen olyan, mint egy több hónapos projekt, meg kell tervezni, erőforrásokat allokálni rá, lépésről lépésre kivitelezni, majd a témavezetővel közösen ellenőrizni és változtatni, ha szükséges.
  • Miért ajánlanád másoknak is a TDK-munkában való részvételt?
    Inkább arra válaszolnék, hogy kinek. Mindenkinek, aki szeretné összemérni tudását az ország legjobbjaival, aki ki szeretné magát mozdítani a komfortzónájából, aki szeretne megismerni sok nagyszerű embert és kutatást, vagy esetleg szeretne egy plusz pontot az önéletrajzába. Egyébként pedig az egész OTDK nagyszerű élmény, a szegedi különítmény szerintem mindig szuper csapat és már csak ezekért is megéri legalább egyszer kipróbálni.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek