Bezár

Tudományos Diákkör

Medovarszky Ivett, OTDK I. hely (2015)

Medovarszky Ivett, OTDK I. hely (2015)

2015. május 27.
3 perc
  • Mi/Ki motivált arra, hogy részt vegyél a TDK munkában?
    Valójában már elsőéves koromban megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék TDK-zni, azonban akkor még nem tudtam, hogy igazából mivel is szeretnék foglalkozni. Tulajdonképpen mindenféle ötlet nélkül megkerestem Kosztopulosz tanár urat, és a segítségét kértem, hogy kihez forduljak, ha ilyen szándékaim vannak. Tudomásom szerint Ő javasolta, hogy a 3 T táborban részt vehessek. Itt számos oktatóval, és hallgatóval kötöttem közelebbi ismeretségeket, illetőleg voltak már olyanok, akik szintén részt vettek hasonló megmérettetésen, és szintén javasolták, hogy próbáljam ki magam.
  • Milyen kétségeid voltak a TDK-írás előtt/alatt?
    A TDK dolgozatom, tulajdonképpen az alapképzéses szakdolgozatom, ezért igen nagy erőfeszítéseimbe került a megírása. Az első tudományos igényességgel megírt nagy terjedelmű munka volt az életemben, és mivel az első volt, így elég nehéznek találtam azt, hogy olyan elvárásoknak feleljek meg, amelyek számomra sem teljesen világosak. Már a témaválasztásnál is gondot okozott, hogy felmérjem azt, hogy mit is várnak most tőlem. Valamint, nem egyszerűsítette a dolgozat megírását az sem, hogy az utolsó félévben már teljes munkaidőben dolgoztam, így jóval kevesebb időt tudtam a dolgozatra fordítani. Hasonlóképpen éreztem magam, a felkészültségemet tekintve a prezentációk során is, hogy munka mellett nem tudtam annyit készülni rá, amennyit érzésem szerint kellett volna.
  • Hogyan találtad meg a TDK-témát és témavezetőt?
    Tutorként tevékenykedtem a Számviteli Szakcsoportban, és számviteles témában mindenképpen Ván Hajnalkánál szerettem volna szakdolgozni. Miután jobban elmélyültem az Ő kutatási területében, a környezeti számvitelben, egyre jobban körvonalazódni kezdett a témám, tehát hogy, hogyan is lehetne megközelíteni, és mindenki számára érdekessé tenni a mezőgazdasági tevékenység számviteli elszámolását.
  • Milyen emlékeid maradtak az OTDK-ról? Mi volt a legemlékezetesebb?
    Az OTDK-n remek volt légkör, nagyon jó volt a szervezés, és persze ízletesek, változatosak az ételek. Számomra a legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a prezentációm befejeztével a hallgató közönségem mosolyogva tapsolt nekem, valamint minden felszólaló zsűritag, vagy a hallgatóság közül felszólaló személy, csak azt követően tette fel kérdését, vagy mondta el hozzászólását, miután őszintén gratulált a dolgozathoz. Remek érzés volt, valamint azt is meg kell említeni, hogy ilyen érdeklődést egyik, a szekcióban korábban elhangzó prezentáció sem váltott ki a hallgatóságból.
  • Milyen készségekre tettél szert, melyet a TDK-zás során nyertél, és később, egyetemi tanulmányaid alatt/munkád során tudtad használni?
    Megtanultam strukturáltabban gondolkodni, meglátni a lényeges elemeket. A prezentációs készségem is sokat fejlődött, mind a prezentáció elkészítését, mind az előadásmódot tekintve. Az OTDK eredmény nyilvánvalóan remek lehetőség a továbbtanulás tekintetében, azonban a munkaerőpiacon is értékesebbé válhatunk tőle.
  • Miért ajánlanád másoknak is a TDK-munkában való részvételt?
    Mindenképpen ajánlom. Nagyon sok munkával jár, de cserébe hatalmas elismerésben részesül az ember, illetve, ami még ennél is többet jelent, remek emberekkel ismerkedik meg. :)

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek