Bezár

Tudományos Diákkör

Kovács Eszter, OTDK I. hely (2015)

Kovács Eszter, OTDK I. hely (2015)

2015. május 27.
1 perc

A TDK-zásom elég rendhagyó meg kalandos volt, mivel én nem is terveztem TDK-zni, csak éppen szakdolgoztam, és Kosztopulosz tanár úr meg Kovács Péter noszogattak, hogy jó lenne, ha továbbvinném, amihez akkor nem volt sok erőm, de csak belevágtam még így éppen a forduló előtt kicsivel. A témavezetőm támogatott, és szinte végig ő voltak az egyetlen, aki hitt abban, hogy van esélyem a versenyen. Nekem az volt a legnagyobb kétségem, hogy nem alkottam semmi nagyot, és bár sok energiát fektettem a dolgozat megírásába, én abban a hiszemben éltem, hogy ez egy középszerű szakdolgozatnak való iromány, nem egy OTDK-győztes dolgozat. A témámat annak köszönhetem, hogy demonstrátorként bekapcsolódtam egy kutatásba. Egy tanulmányt kellett írnunk, és nagyon megtetszett az alkalmazott módszertan és a téma aktualitása, így azt már csak kicsit tovább kellett gondolnom, és már meg is volt az alapgondolat.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek