Bezár

Erasmus+ hallgatói mobilitás

GTK Erasmus+
Gyakran Ismételt Kérdések

Gyakran Ismételt Kérdések

2015. március 09.
3 perc
Melyik félévtől kezdve lehet jelentkezni Erasmus részképzésre?
BA képzés esetén a 2. félévtől, MA képzés esetén már az első félévben is benyújtható a jelentkezés.
Milyen dokumentumok szükségesek a jelentkezéshez?
GTK űrlap, NMI űrlap, Előkreditátviteli űrlap, magyar nyelvű önéletrajz, motivációs levél a tanulmányok nyelvén, hitelesített ETR-es hallgatói törzslap a legutolsó két lezárt, aktív félévről, aktív hallgatói jogviszony igazolás, oktatói ajánlás, nyelvvizsga bizonyítvány(ok) másolata.
Milyen tanulmányi átlaggal lehet jelentkezni?
Elsősorban 3,5 feletti tanulmányi átlaggal rendelkezők jelentkezését várjuk, ugyanakkor ennél kevésbé jó átlaggal is érdemes pályázni. Abban az esetben döntő fontosságú a tanulmányi átlag, ha több hallgató verseng ugyanazon részképzéses helyért.
Vannak olyan partneregyetemek, ahol nem angolul folyik az oktatás, hanem az adott ország anyanyelvén?
Igen, a pályázati meghirdetés során egyértelműen szoktuk jelezni a partnerintézmények listájában, hogy milyen nyelvtudást vár el az adott partner a jelentkező hallgatóktól. Elsősorban az olasz, spanyol és a francia partnereink várják el az adott ország nyelvének ismeretét is.
Országonként változik az ösztöndíj összege vagy egységes?
Igen, az NMI honlapján lehet tájékozódni az aktuálisan meghatározott régiónkénti ösztöndíj kategóriákról.
Hány kreditet kell teljesíteni a fogadó intézménynél?
Minimum 15 kreditet kell teljesíteni. Ennél többet is lehet, de figyelni kell az itthoni elismertetésnél a kredittúllépési szempontokra is.
Elfogadják-e a kint teljesített krediteket?
Karunkon egy kidolgozott előkreditátviteli folyamat szabályozza a kint teljesített kurzusok elfogadásának módját. Ennek fontos eleme a pályázat benyújtásakor, illetve a kiutazás előtt pontosan kitöltött és a szakfelelőssel jóváhagyatott Előkreditátviteli űrlap kitöltése.
Az itthoni kurzusokból mikor tudok vizsgázni, és ennek mi a menete?
Az itthoni kurzusokból akár kiutazás előtt, de legtöbbször kiutazás után lehet jegyet szerezni. Ennek ütemezése, módja oktatónként, kurzusonként változhat. Minden esetben fel kell keresni az adott oktatót és egyeztetni vele a lehetőségeket.
Szükséges egyéni tanrendet és vizsgarendet igényelnem?
Igen, szükséges, hiszen szemeszter közben nem tudod teljesíteni a kurzuslátogatási kötelezettségeit.
A félévkezdés kezdés országonként eltérő? Mikor kell kiutaznom?
Igen, országonként, sőt, intézményenként is eltérő. Erről a kiválasztott fogadóintézmény honlapján kell tájékozódni, vagy a kinti koordinátortól információt kérni.
A partnerintézmények biztosítanak (tudnak segíteni) kollégiumot/ albérletet (keresni)?
Intézménye válogatja. Erről szintén a fogadóintézmény honlapján lehet tájékozódni. Tapasztalatunk szerint a legtöbb intézmény tud kollégiumi ellátást biztosítani, vagy albérlet közvetítésben segíteni.
Szükséges-e nyelvvizsga a pályázat beadásához?
Nem szükséges, azonban fontos tudni, hogy amennyiben egy adott helyért verseny alakul ki, az a hallgató nyeri azt el, aki nyelvvizsgával rendelkezik azzal szemben, aki nem. A nyelvtudást nyelvvizsga hiányában felmérjük: nyelvtanár beszélget el a jelentkezővel az adott idegen nyelven és méri fel, képes-e tanulmányok folytatására ezen a nyelven.
Egyszerre csak egy partnerintézménybe pályázhatok?
Nem, összesen négy intézményt lehet a pályázatban felsorolni, viszont ebben az esetben minden egyes partnerre vonatkozóan ki kell tölteni az NMI űrlapot, az Előkreditátviteli nyomtatványt és megírni a motivációs levelet.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek