Alumni siker: Mocsári Bence paratriatlon ötödik helyezett lett a párizsi paralimpián

Mi volt a motiváció fiatal korodban, amikor elkezdtél triatlonozni, és miért a triatlont választottad?

Legelőször én úszó voltam és a motivációm az volt, hogy 2012-ben láttam a paralimpiát.
Sors Tamás az én sorstársam - egyébként ugyanabban a kategóriában versenyeztünk - ő nyerte éppen a 100 pillangót és ezt mutatták a hírekben. Ekkor mondtam a szüleimnek, hogy én paralimpiai bajnok szeretnék lenni.
Innen kezdődött el az egész sport pályafutásom, a triatlonban pedig megtaláltam azt a kihívást, amit egyébként mindig is kerestem.

Szerettem az életemben a változatosságot, a triatlonban nagyon megtetszett, hogy változatos, ennyiféle taktikai lehetőség van. Egy órás a versenyünk. Szóval egy csomó mindent lehet közben taktikázni, kis apróságokra odafigyelni, és ebben úgy éreztem, hogy jó vagyok, és tetszett a kihívásokkal teli élet.
Nem tudom, miért lehet ez így, talán a sérültséggel jön, hogy szeretem, ha vannak kihívások, meg kitűzött célok amiket elérhetek.

Mik voltak a legnagyobb kihívások, amikkel szembesültél sportolói karriered során?

Eleinte nagyon nehéz volt versenyeken elindulni, mert a pontrendszer úgy volt kialakítva, hogy bekerülj a világversenyekre, neked a világranglistán bizonyos helyezést kellett elérni vagy meghívásos alapon elhívtak. Nekem az volt a mázlim, hogy az első világkupámon harmadik lettem, így a nemzetközi triatlon szövetség nyitott volt az irányomba, és gyakran kaptam meghívást, de még ezzel együtt is elég nehéz volt a versenyzés.
Voltak anyagi jellegű problémák is, mert tudjuk, hogy egy kerékpár mekkora összegű, és itt három sportban kell helytállni. Plusz rengeteg dolog van, amit fejleszteni kell folyamatosan.
Mentális nehézségeket is le kellett küzdenem, de most már dolgozik velem egy sportpszichológus és egyre magabiztosabb vagyok, úgy gondolom, hogy elérhetek szép eredményeket.
Illetve nyilván ott volt az egyetem is, ami nem megnehezítette az életem, csak nehéz, amikor egy dolog az életedben egész sok időt vesz el, és akkor egy másikra is szánni kell időt. Igazából egy csomó lemondással jár a sport, például nem tudsz elmenni bulikba, így nem ismered az egyetemi közeget, akikkel együtt jársz órákra. Meg a covid idején voltam egyetemista, ami szintén nem segítette a barátkozást. Nyilván ez a velejárója az élsportnak, de igen, úgy gondolom, hogy ezek nehézségek.

Mit gondolsz mennyire tudtad az egyetemet összeegyeztetni a sporttal?

Úgy gondolom a sport kicsit rovására ment a tanulásnak, főleg mert maximalista vagyok. Szeretnék megfelelni mindenhol, de rájöttem, hogy egyszerűen nem tudok.
Igazából már gimiben tudtam, hogy valamiből visszább kell vennem, különben nem jutok túl egy huszonnégy órán úgy, hogy aludjak is eleget.
Mert nekem reggel 5:40-kor volt úszás. Előfordult, hogy este voltak óráim, amik nyolckor fejeződtek be, onnan hazaértem, még készültem a következő napra, ettem is valamit, mire lefeküdtem már nem tudtam 6 óránál többet aludni, és erről szóltak a napjaim. Ez azért elég kemény. Nyilván az egyetemnek volt egy olyan szépsége is, hogy nem egész nap voltak órák és a teljesen szabadnapok is nagyon jól jöttek.
Fele-felébe csinálni a kettőt nem egyszerű, nyilván a sportot szerettem volna előtérbe helyezni mert az az életutam, így arra nagyobb időt és erőt fordítottam. De a végére sikerült a diploma, nem panaszkodhatok.

Mi a tapasztalatod, a Kar és az oktatók elfogadták azt, hogy te sportolsz az egyetem mellett elég aktívan? Segítettek, hogy ezt a kettőt össze tudd egyeztetni?

Igen-igen, egész jól sikerült szerintem ezt így menedzselni. Nekik is nyilván eleinte nehéz volt, mert amikor első éves vagy, még nem vesznek szerintem annyira komolyan, akkor még rengeteg a tanuló. Utána már azért megismerték a nevem innen-onnan és így egyszerűbb volt. Egyébként abszolút kedvesek voltak. A Huszár Sándor nagyon pártfogolt engem, sokat segített, sokat beszéltünk arról, hogyan lehet a sportolói oldalamat kicsit felpörgetni.
Nyilván akkor még az anyagi ráfordítást nem tudtam megtenni, de legalább elméletben tudtam, hogyan kell majd a jövőben ezzel foglalkozni. Emellett ha kellett, akkor általában mindenki megértette, hogy azon az órán nem tudok részt venni. Az egyetemista hallgatók mindig nagyon aranyosak voltak velem és nem az volt, hogy “ma megint nem dolgoztál semmit”, hanem tudták, ha odakerül a sor akkor én megcsinálok mindent. De nagyon sok oktatót tudnék mondani, aki rengeteget segített nekem és segítette a felkészülésemet.

Mesélnél egy kicsit a paralimpiáról? Mi volt a legnagyobb élményed? Milyen volt az olimpiai falu?

A falu nagyon jó volt. Ugye az épek olimpiai faluját kaptuk meg, így igazából ugyanazok a körülmények fogadtak minket.
Egy élmény volt, hogy ennyi sportoló van együtt, százötvenkét országból jöttek. Egy csomó paralimpiai faluban dolgozó ember egyébként elérzékenyült, mert látták, hogy a sérültek hogyan birkóznak meg a napi teendőkkel.
Ezek megfogtak, mert jó volt látni, hogy hatással vagyunk rájuk. Nyilván nem feltétlenül én, mert azért a szerencsésebbek közé tartozom.

Ami még nehezítette a dolgunkat, az a Szajna, így most már a versenyre rátérve. Verseny előtt legalább 3 emailt kaptam, hogy megváltozott az időpont, aztán a verseny napján hajnali háromkor végül eltolták az egészet.
Emiatt volt egy rossz érzés mindenkiben. Én készültem rá, mert az épeknél ugyanez megtörtént, annyira nem lepett meg. Igazából jó volt ez a plusz egy nap kicsit fejben átrendezni a dolgokat.

A verseny napján, amikor már tényleg meg volt tartva, az, hogy legalább 10- 20 ezer ember ott van, és hallom, hogy milyen hatalmas a tömeg, és dörömbölnek, kiabálnak, tapsolnak, az azért nehezítette a nyugodtság, meg a higgadtság érzetét. Ez teljesen új volt, mert a világkupákon fele ennyien sem szoktak lenni.
Rengetegen voltak, nagyon-nagyon jó érzéssel töltött el, amikor már versenyeztem, hogy ennyien szurkolnak.
Ami még nehéz volt, hogy elestem a kerékpáron. 14 másodpercet töltöttem a földön, ahogy elestem, már kerestem a bringám és ültem vissza.
Az eséstől függetlenül nagyon élveztem a kerékpáros pályát. 3. legjobb időt tekertem az eséssel együtt a mezőnyben, szóval büszke vagyok ilyen téren magamra.
Az viszont nyilván egy fájó pont, hogy 4 másodperccel lecsúsztam a negyedik helyről. A dobogó az azért távol volt. Nem fogom azt mondani, hogy a dobogóról csúsztam le, mert az nem lenne igaz, de a negyedik hely nagyon szép lett volna.
Az ötödik hely is nagyon jó, csak rossz tudni azt, hogy az esés miatt történt ez az egész.
De ezen már túltettem magam, és elkezdtem élvezni azt, hogy végülis a világon az ötödik legjobb vagyok.
Nincs ebben semmi szégyellnivaló, igazából egy jó élmény volt, jó verseny volt, volt hiba, de nem foghatom másra, és majd ez fog előre vinni, hogy jobb legyek egyes dolgokban.

Milyen érzések vannak benned, hogy ötödik helyezett lettél, ami minden idők legjobb magyar paratriatlon helyezése?

Amikor beértem, akkor volt egyfajta csalódottság érzetem amiatt, mert láttam, hogy milyen közel van a negyedik hely, és úgy éreztem, hogy ez meg lett volna. Pár nap kellett, hogy átértékelődjön az egész és elkezdtem normálisan felfogni a dolgokat, és nyilván büszke vagyok magamra, hogy elértem ezt az eredményt. Nem szeretnék megváltozni emberileg és nem akarok magasról lebeszélő emberré válni.
Tehát próbálok szerény maradni és valóban egy szép eredmény, de rengetegen hozzájárultak ehhez.
Most én vagyok kiemelve, hogy nagyon szép és jó eredmény, és én is büszke vagyok magamra, de nagyon sokan hozzátettek ehhez, és ezért mindig is hálás leszek nekik.

Van-e olyan tanulság vagy tapasztalat, amit begyűjtöttél a paralimpián, és majd viszed tovább magaddal a későbbi versenyekre?

Igen, ez a sok néző meglepett. Ez újdonság volt, és jó volt megtapasztalni. Most már tudom helyén kezelni majd a következő versenyeken.
Valamint azt hiszem, még mindig van hova fejlődni. Nyilván határ a csillagos ég. Levontam a következtetéseket, a tanulságokat. Tudom, hogy fejlődni mindig lehet, szabad, és muszáj is, hogy kompetitív maradj.

Most pedig áttérve a Karhoz kötődő kérdésekre, kérlek mondd el nekem, hogy miért a Gazdaságtudományi Kart választottad?

Annyira sport központú volt az életem, hogy amikor el kellett volna dönteni, mi szeretnék lenni, akkor nem igazán tudtam konkrétumot mondani. Ezért úgy gondoltam, hogy a GTK egy jó opció olyan szempontból, hogy egy jolly joker a piacon. Vagyis majd ha odakerülök, hogy munkát vállalok, akkor ez egy értékes diploma lesz.
Én ebben hittem és hiszek is. Úgy gondolom azzal, hogy elvégeztem kevesebb nem vagyok, és van egy értékelhető diplomám.

Igazából ebből a diplomából még lehet tovább szakosodni. GTK-sként lehetsz vállalkozó vagy vállalkozás fejlesztő egy cégnél, vagy HR-es, pénzügyes, stb., megnyílik egy csomó minden előtted. Kedveltem, hogy ilyen változatosan lehet majd elhelyezkedni a jövőben.

Milyen érzés visszagondolni a GTK-ra már végzett hallgatóként?

Nehéz kérdés, mert azért kemény volt az a pár félév amit ott töltöttem, nem fogok hazudni.
Ettől függetlenül nagyon sok szép emlék fűződik hozzá, és hálás vagyok az oktatóknak, akik vették a fáradságot, hogy kitanítsanak minket, és beleadtak mindent. Természetesen voltak nehéz tárgyak, és voltak könnyebbek, amiket élveztem is, de az élet sem csak kacagás, tehát jó volt megtapasztalni ilyenfajta kihívásokat is.

Van bármi kiemelkedően jó élményed vagy emléked, ami nagyon megragadt a GTK-s évekből?

Prónay tanár úrnak nagyon szerettem a marketing óráit. Arra igazából minden évben bementem volna, hogyha időm engedi, és fel lehetett volna venni végtelenszer. Nagyon tetszett az előadásmódja, az a másfél óra, amit ott el kellett tölteni, az egy élmény volt.
Örültem, hogy Huszár Sándor a szárnyai alá fogadott, és egy csomó mindent tanított pluszba vagy próbált összekapcsolni emberekkel, és a kapcsolati hálóját megosztani velem, hátha valaki esetleg támogat vagy szponzorál.
Ezek mindig is szép élmények lesznek.
Az államvizsga is tetszett nagyon. Előtte sokat kellett a tételeket tanulnom, mert a Covid és a sport miatt nem olyan szinten készültem mint szerettem volna. De az államvizsgára a pénzügyi mutatókat nagyon élveztem tanulni. Szerettem, hogy ezeket most el kell sajátítani, de amit ténylegesen megtanulok, azt a jövőben is hasznosítani tudom majd. Néhányat szerintem még mindig fel tudnék idézni, pedig már egy jó pár éve volt.

Mit gondolsz, van bármi, amit most megtanultál, és a későbbiekben is hasznosítani tudod majd a sport karriered során?

Igen, a marketing az, amit szerintem alkalmazni tudok. Az egyetem által ismertem meg egy csomó olyan apróságot, amiket egyébként nem vennék észre a mindennapi életben. De most, ha rágondolok, akkor tudom, hogy hol is keressem a forrását ezeknek a dolgoknak.

És mik a jövőbeli terveid? Mi a következő célod?

A cél a következő paralimpia, azt még biztos be célozzuk és addig szeretnék egész nagy figyelmet fordítani a sportra. Viszont szeretnék majd ténylegesen dolgozni is.
Úgy gondolom, hogy tudnám kamatoztatni közgazdász képzésben szerzett tudásomat. Nagyra törő céljaim egyébként nincsenek, tehát nem szeretnék vezető beosztást, mondjuk a Coca Cola-nál, vagy bármelyik nagyobb cégnél, mert tudom, hogy mekkora teherrel jár.
Mesterképzésen is gondolkozom, az ugye 2 év, szóval az még beleférne bőven a következő paralimpia előtt ebbe a négyéves ciklusba. Utána tudnék teljesen a paralimpiára fókuszálni.
Tudom, hogy egyszer vége lesz a sportnak és akkor nem szeretnék a semmibe kikerülni, tudás meg képzettség nélkül, mert úgy biztos nehéz elhelyezkedni.

Akkor cél a Los Angeles-i paralimpián az érem?

Abszolút! Ezért fogok menni, ezért fogunk dolgozni. Én meg fogok tenni mindent azért, hogy ott legyek, és minél szebb eredményt érjek el.
Aztán majd látjuk, de motivált vagyok, és már most is edzünk, világbajnokság lesz még idén, tehát most nem feltett lábakkal pihenek.

Mit tanácsolnál azoknak, akik sportolóként egyetem előtt állnak, vagy már egyetemisták, és gondolkoznak azon, hogy ők is sportoljanak?

Ha élsportoló vagy, akkor az egyetemet ajánlom. Menjél, nem csak azért, mert új barátok, új élmények, új lehetőségek, hanem azért is, mert a jövőben érdemes elgondolkozni azon, hogy a sportot nem tudod a végtelenségig csinálni úgy, hogy meg is élj belőle. Úgy gondolom, hogy egy diplomával biztosan előrébb van minden élsportoló.
Az oktatók nagyon kedvesek, ajánlom, hogy kommunikálj velük, és meg fogják érteni, hogyha elmondod nekik, hogy reggel öt negyvenkor kelsz, sokat edzesz, és hogy egyszerűen nem tudsz mindig mindenhol 100%-osan ott lenni.
Akik meg egyetemisták és sportolni szeretnének, azok bátran kezdjék el. Nyilván nem kell az élsportot elkezdeni. De kezdjék el, mert úgy gondolom, hogy a rekreációs jellegű sportok, vagy amikor elmész egy közösségi futásra, vagy elmégy egy félmaratonra, ezek mind egy jó élményt adnak, ezek jó bulik. Szerintem a sportolás pluszt nyújthat a hallgatóknak.

Köszönjük szépen Mocsári Bencének, volt hallgatónknak, és paralimpiai triatlon 5.helyezettnek, hogy válaszolt a kérdéseinkre, és további sikereket kívánunk!