Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

ÚNKP felhívás 2022

ÚNKP Ösztöndíj felhívás és tájékoztató

ÚNKP Ösztöndíj felhívás és tájékoztató

2022. május 12.
3 perc

Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2016-ban indult, több témakörben kiírt ösztöndíjpályázatokat magában foglaló program, melynek célja, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogassa.

Mi az ÚNKP?
Az ÚNKP olyan – alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló – hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A fogadó felsőoktatási intézmények nyertes pályázóik ösztöndíjösszege 40 százalékának megfelelő kutatási-működési támogatásban részesülnek.

Mi az ÚNKP célja és jelentősége?

  • Az ÚNKP a kutatói életpálya egyes szakaszaiban a kutatás és innováció területén nyújtott nemzetközi színvonalú támogatással elősegíti a jövő nemzedék kutatói, művészeti életpályára vonzását, illetve a már pályán lévő kutatók, művészek kutatói, alkotói tevékenységének kibontakozását.
  • Az ÚNKP megfelelő motivációt és presztízst jelenthet a kutatási tevékenységet végző hallgatóknak, valamint komoly segítséget nyújthat ahhoz, hogy az ösztöndíjban részesülők szakmai munkájukra koncentrálhassanak.
  • A kiválóság támogatása serkenti a versenyt, a kutatói, alkotói korfa kiegyensúlyozottabbá válását, a felhalmozott tudás magyarországi hasznosulását.
  • Az ÚNKP közvetve erősíti a felsőoktatási alapkutatásokat, a kiemelkedő kutatói, alkotói munka támogatásával példaértékű mintát biztosít a kiválóság elismerésére.
  • Az ÚNKP elősegíti, hogy a magyar intézményekben felhalmozódott szakmai ismeretek, kutatási, alkotói eredmények hozzáférhetővé és felhasználhatóvá váljanak a tudományos, művészi közösség számára.


Az ÚNKP hozzájárul az oktatói és kutatói utánpótlás megfelelő biztosításához és hazánk nemzetközi versenyképességének javításához.

Kik pályázhatnak?
Az ÚNKP-ösztöndíjak BSc, MSc, PhD-hallgatók számára is elérhetőek, valamint Bolyai-ösztöndíjat nyert kollégák számára is.

Összefoglaló táblázat megnyitása

Meddig lehet pályázni?
A pályázatokat április 29. és június 2. között lehet benyújtani az erre kialakított Modulo űrlapon! A Modulo azonosítóval nem rendelkező, leendő elsőéves hallgatóknak első lépésként regisztrálni kell majd.

Bővebb információ a program weboldalán érhető el, valamint Dr. Udvari Beátától kérhető segítség az udvari.beata@eco.u-szeged.hu email címen.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek