szte_the_20202

A veszélyhelyzet megszűnésével visszavonják a korábbi intézkedéseket a Szegedi Tudományegyetemen

Július elsejétől – többek között – sor kerülhet külföldi kiküldetések elrendelésére és hivatalos külföldi delegációk fogadására, valamint engedéllyel lehetőség van zárt és nyílt helyen a 100 főnél több személy részvételével tervezett rendezvények megtartására is. A kollégiumok kivételével az egyetemi épületek július elsejétől szabadon látogathatók.

Közös rektori-kancellári körlevelekben tájékoztatja az egyetemi polgárokat a veszélyhelyzet megszűnését követően alkalmazandó szabályokról az SZTE vezetése.


A körlevelek szerint a hatályos jogszabályoknak és szabályzatoknak megfelelően 2020. július elsejétől lehetőség van hivatalos külföldi kiküldetések elrendelésére és hivatalos külföldi delegációk fogadására. Az egyetemi dolgozók magáncélú utazása nem esik korlátozás alá, azonban az ilyen jellegű külföldi utazását (célország és a pontos időtartam megjelölésével) az utazást megelőzően a közvetlen munkahelyi vezetőnek be kell jelenteni.


A koronavírus terjedésének teret adó személyes találkozások csökkentése érdekében a zárt és nyílt helyen, 100 főnél több személy részvételével tervezett rendezvények megtartásához a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság egyedi elektronikus engedélye szükséges. Az engedély kiadása – tömör szakmai indoklással – a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottságnál a coronavirus.jelentes@rekt.szte.hu e-mail címen kérelmezhető.


Az egyetemi épületek – a kollégiumi épületek kivételével – július elsejétől egyetemi polgárok által szabadon látogathatók. A kollégiumi épületek látogatásával, elhelyezéssel, működtetéssel kapcsolatos – az oktatási igazgató útján hozzá megküldött – igényekről a rektor dönt.


Távmunkavégzésre a Szegedi Tudományegyetemen a továbbiakban csak a jogszabályban meghatározottak szerint, új egyedi munkáltatói intézkedéssel van lehetőség.


Emellett 2020. július elsejétől hatályon kívül helyezik az alábbi körleveleket:

  1. 1/2020. (II.26.) sz. rektori-kancellári körlevél a koronavírus fertőzés terjedésével összefüggő intézkedésekről
  2. 2/2020. (II.26.) sz. rektori-kancellári körlevél az SZTE hallgatói vonatkozásában a koronavírus fertőzés terjedésével összefüggő intézkedésekről
  3. 3/2020. (III.05.) sz. rektori-kancellári körlevél a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság intézkedésekeinek
  4. 1/2020. (V.8.) sz. rektori körlevél az egyetemi épületek hallgatók általi látogatására 2020. május 8. napjától vonatkozó rendelkezésekről
  5. 3/2020. (IV.4.) sz. kancellári körlevél a 2/2020. (IV.1.) sz. kancellári körlevél, valamint a 2/2020. (IV.2.) GF főigazgatói körlevél hatályon kívül helyezéséről
  6. 1/2020. (III.06.) sz. Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság körlevele
  7. 2/2020. (III.09.) sz. Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság körlevele
  8. 3/2020. (III. 09.) sz. Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság körlevele
  9. 4/2020. (III.11.) sz. Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság körlevele
  10. 5/2020. (III.11.) sz. Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság körlevele
  11. 6/2020. (III.11.) sz. Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság körlevele
  12. 7/2020. (III.11.) sz. Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság körlevele
  13. 8/2020. (III.12.) sz. CÜOB körlevél utazások, rendezvények és a hallgatói munkavégzés szabályairól
  14. 9/2020. (III.15.) sz. CÜOB körlevél a foglalkoztatással kapcsolatos főbb rendelkezésekről
  15. 10/2020. (III.16.) sz. Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság körlevele
  16. 11/2020. (III.17.) sz. CÜOB körlevél a létszámstop elrendeléséről és a foglalkoztatás további rendjéről
  17. 12/2020. (IV.2.). CÜOB körlevél az önkéntesek felmérése az alkalmazottak körében
  18. 13/2020. (IV.2.) CÜOB körlevél az önkéntesek felmérése a hallgatók körében
  19. 14/2020. (V.21.) sz. CÜOB körlevél a veszélyhelyzetet megelőző foglalkoztatási rend visszaállításáról és létszámstop feloldásáról
  20. 4/2020. (II. 27.) sz. JIHF főigazgatói körlevél a coronavírus fertőzéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség teljesítésének rendjéről
  21. 5/2020. (III. 27.) sz. JIHF főigazgatói körlevél az Egyetem hallgatók általi látogatásának tilalmáról
  22. 6/2020. (III. 30.) sz. JIHF főigazgatói körlevél jelentéstételi kötelezettség megszüntetéséről

 

Hatályban lévő körlevelek:

4/2020. (VI.25.) sz. rektori-kancellári körlevél a veszélyhelyzet megszűnésével hatályát vesztő szabályokról

5/2020. (VI.25.) sz. rektori-kancellári körlevél a veszélyhelyzet megszűnését követően alkalmazandó szabályokról

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

szte_the_20202

Július elsejétől – többek között – sor kerülhet külföldi kiküldetések elrendelésére és hivatalos külföldi delegációk fogadására, valamint engedéllyel lehetőség van zárt és nyílt helyen a 100 főnél több személy részvételével tervezett rendezvények megtartására is. A kollégiumok kivételével az egyetemi épületek július elsejétől szabadon látogathatók.

Események

Rendezvénynaptár *