Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

International Week

Online International Week az SZTE Gazdaságtudományi Karon

Online International Week az SZTE Gazdaságtudományi Karon

2021. március 29.
2 perc

13. alkalommal rendezték meg az SZTE Gazdaságtudományi Karon a már hagyománynak számító International Week programot, ezúttal online formában. A virtuális tér ellenére az érdeklődés töretlen, hiszen 10 különböző országból és 16 partnerintézményből érkeztek vendégoktatók.

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán évente megrendezett International Week kiemelt fontosságú esemény a GTK külföldi kapcsolatainak ápolása, valamint a hallgatók nemzetközi tapasztalatszerzése érdekében. Az idei évben – a szokásoktól eltérően – online formában bonyolítottuk le, azonban ez nem szegte az érdeklődők kedvét, akik Mexikótól egészen Japánig csatlakoztak a programokhoz.

 

A rendezvény március 22-én egy workshoppal indult, ahol a GTK oktatói, Dr. Prónay Szabolcs és Dr. Kéri Anita jóvoltából bemutatkozott a karon zajló Erasmus+ nemzetközi projekt, az ISGEE (Gamifying Entrepreneurship Education). A hét országon átívelő fejlesztés keretei közt a résztvevő kutatók olyan egyetemi oktatásban használható, ingyenes online játékot hoztak létre, amelynek célja a vállalkozói kompetenciák fejlesztése. A workshop során az érdeklődők a már elkészült játékot is kipróbálhatták.

 

Az International Week középpontjában március 23-25. között, a 22 vendégoktató közreműködésével tartott 21 minikurzus színesítette a programot, amelyekre nemcsak a GTK mesterképzésein tanuló hallgatók jelentkezhettek előzetesen, hanem a partnerintézmények hallgatói is. A különböző gazdasági témájú minikurzusok teljesítéséhez a hallgatók órai jelenlétére, valamint a vendégoktatók által meghatározott követelmények teljesítésére volt szükség.

 

A rendezvény jó hangulatához minden évben hozzájárulnak a közösségépítő programok is, amelyek a jelenlegi helyzetben is fontos szerepet kaptak. A vendégoktatókat kedd délután egy közös online pörköltfőzésre, szerda délután pedig egy virtuális szegedi városnézésre invitálták a szervezők, amelyek nagy sikernek örvendtek.

 

Az International Week lebonyolításáért köszönet illeti a szervezőket: Kéri Anitát, Kovács Melindát, Prónay Szabolcsot és Pusztai-Varga Ildikót.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek