Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Itt minden szó számít - prezentációs versenyek a GTK-n

Itt minden szó számít - prezentációs versenyek a GTK-n

2019. március 22.
2 perc

Egy nap a prezentációs jegyében – 2019. március 20-án került sor a GTK aulájában az SZTE Prezentációs Technikák és a Prezilimpia kari fordulójára.

A szegedi közgazdászhallgatók szeretnek prezentálni, és még jobban szeretik megméretni prezentációs jártasságukat. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy 27 versenyző nevezett az SZTE Prezentációs Technikák és a Prezilimpia kari fordulójára. 2019. március 20-án tehát egész napra megtelt az Aula prezentálókkal és szurkolókkal. A GTK hallgatói délelőtt tudományos bemutatókkal indulhattak az SZTE versenyén, délután pedig a telekommunikációról mondhatták el véleményüket. Aki mindkét versenyben indult, választhatott, hogy két prezentációt mutat be, vagy a telekommunikáció témáját és a tudományos prezentációt ötvözi. A Prezilimpia új versenyszáma, a prezentációs karaoke szintén vonzotta a versenyzőket – ebben a versenyszámban ismeretlen diasor előtt kellett improvizálni.

A magyar és angol nyelvű előadások legnépszerűbb témái voltak többek között az 5G lehetőségei, a VR nyújtotta kalandok, de hallhattunk a magyar telekommunikációs piac tendenciáiról és a terméktér fogalmának alkalmazásáról is.

A kari forduló helyezettjei:

Prezilimpia:

  1. Nasib Huseynov
  2. Hamid Khalfaguliyev
  3. Karsai Kitti

Prezentációs technikák:

  1. Serene Abdinnour
  2. Turan Bayramli
  3. Jamil Hajiyev

Karaoke:

  1. Turan Bayramli
  2. Pusztai Bertalan

Az SZTE Prezentációs Technikák egyetemi fordulójában 2018. április 3-án, az Agórában a GTK-t Serene Abdinnour képviseli, aki rendhagyó prezentációjában a piackutatással foglalkozott.

A Prezilimpia országos döntőjébe jutott Nasib Huseynov, aki a telekommunikáció jövőjét jelenítette meg látványos előadásában, valamint Hamid Khalfaguliyev, aki az idő és a telekommunikáció összefüggéseit mutatta be. Turan Bayramli pedig a legjobb rögtönzőként képviseli a GTK-t. Nekik szintén az Agórában szurkolhatunk május 2-án.

Köszönet a zsűrinek: Seres Erikának, Kürtösi Zsófiának, Farkas Gergelynek, Simon Norbertnek és a nap háziasszonyának, Vajda Beátának.

Gratulálunk minden résztvevőnek!

További információ a Prezilimpiáról: www.prezilimpia.hu
További információ az SZTE Prezentációs Technikák versenyről: http://www.u-szeged.hu/sztehirek/2019-januar/prezentacios-versenyt

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek