Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

mesteres_nyilt_nap

Akarsz a legjobbak közé tartozni? Folytasd a mesterszakon!

Akarsz a legjobbak közé tartozni? Folytasd a mesterszakon!

2016. február 15.
3 perc
Mesterképzések tájékoztatója nem csak GTK-soknak!

Február 10-én, szerda este megtelt a GTK épületének Aulája érdeklődő hallgatókkal.

A résztvevők első kézből ismerkedhettek meg az öt GTK-s mesterszakkal: a szakok oktatói tartottak tájékoztatót a bemeneti követelményekről és az egyes képzések jellegzetességeiről. Mivel a közgazdász mesterképzésekre nem csupán közgazdász alapszakokról lehet jelentkezni, nem csoda, hogy a karon tanuló alapszakos hallgatók mellett számos más karról is érkeztek érdeklődők. Sokan gondolják úgy, hogy az alapképzésüket kiegészítik egy állami ösztöndíjas közgazdász mesterdiplomával, így téve még piacképesebbé a tudásukat.

Elsőként a Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszakot ismerhettük meg Pelle Anita előadásában. A szakon az oktatás teljes egészében angol nyelven folyik, és a kiterjedt nemzetközi kapcsolatoknak köszönhetően lehetőség van kettős diploma megszerzésére (double degree) Paviában és Le Havre-ban. Erről bővebben itt tájékozódhatunk.

Ahogyan azt Révész Balázs a Marketing mesterszak bemutatásakor hangsúlyozta, a képzés során a hallgatók több céggel (pl. Sziget Fesztivál, PlazmaPont, MVM, Samsung, Google, stb.) kerülhetnek kapcsolatba kirándulások, szakmai előadások, kutatások kapcsán. A Marketing mesterszak estében nagyon fontos az előképzettség. Ha a hallgató alapszakosként a GTK-n végzett, akkor már teljesítette Marketing kurzust, ám a más karról érkező hallgatóknak is van lehetőségük a Marketing kurzus pótlására a mesterképzés első félévében.

Imreh Szabolcstól megtudhattuk, hogy a Vállalkozásfejlesztés mesterszak célja olyan szakemberek képzése, akik magas szintű vállalkozásfejlesztési elméleti és gyakorlati tudással rendelkeznek, így a későbbiekben képesek lesznek közép- és felsővezetői feladatok ellátására is. A szakon a hallgatóknak lehetőségük van megyei és városi kutatásokban is részt venni, ezzel gyűjtve tapasztalatot és további ismereteket a tanulmányok során.

Kovács György előadásában két mesterszakkal ismerkedhettünk meg. A Pénzügy mesterszakról megtudhattuk, hogy a karon végzett hallgatók bármelyik alapszakról jelentkezhetnek ezen mesterszakra, viszont érdemes tudni, hogy a Gazdálkodási és menedzsment és a Pénzügy és számvitel alapszakos hallgatókkal ellentétben a marketingeseknek szükségük lesz néhány alapszakos kurzus pótlására a mesterszakkal párhuzamosan.

Végezetül a Közgazdálkodás és közpolitika mesterszakról hallhattunk néhány információt. Erre a mesterszakra sokan érkeznek más karokról is, tökéletes kiegészítése például egy ÁJTK-n szerzett alapszakos diplomának. Más karról érkező hallgatóknak érdemes a holnapon megtekinteniük, hogy milyen kurzus pótlása szükséges a felvételhez.

Az egyes szakok belpési feltételei megtalálhatóak a szakok oldalain a letöltések között.

Ha valaki még több megerősítésre vágyott, hallhatott a szakmai klubokról, kirándulásokról és a legendás „közgazdász életérzésről”.

Köszönjük a részvételt a tájékoztatón! Minden további kérdéssel kapcsolatban nyugodtan kereshetitek a mesterszakok oktatóit, illetve a kar Tanulmányi Irodáját!

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek