Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Csapatkep_3.

Marketing Kirándulás újratöltve

Marketing Kirándulás újratöltve

2016. április 19.
2 perc

A Marketing Klub csapata idén is megszervezte a már legendásnak számító Marketing Kirándulást

Ez alakalommal a korábbi éveknél is nagyobb népszerűségnek örvendett a program, hiszen április 8-án kora reggel közel 50 lelkes hallgató indult meg Budapest irányába.
A kirándulás első állomása a magyarországi Vodafone Operation Centre volt, ahol elsőként Markó Gergely (Head of Service Management) tartott előadást. Segítségével a hallgatók megismerhették a Vodafone SSC tevékenységi körét. A második előadást Sztaricskai Tamás (VSS Enterprise Marketing Services Manager) tartotta, mely során a résztvevők betekintést nyertek a vállalati marketing tevékenységekbe.
A második állomás Budaörs volt, ahol a Tesco Global Áruházak Zrt. Country Marketing Managere, Dr. Orosz András tartott előadást a csoportnak „Vásárlói élmény központú innovációk a kiskereskedelemben” címmel.
A szállás elfoglalása után az ismerkedésé és a csapatépítésé volt a terep. A marketinges közösség 4 külön csapatban mérte össze erejét. A végső győztes a Stars of The GTK csapata volt, akik indulójukkal és kreatív csapatzászlójukkal lenyűgözték a zsűritagokat.
A szombati úti cél Etyek volt, elsőként az Etyeki Piknik nevű rendezvény, ahol az Etyeki borvidék gasztro-kultúrájába kostolhattak bele a marketingesek. Miután mindenki jóllakott, a csapat a Korda Filmstúdió felé vette az irányt. Először egy látványos gyerek kaszkadőr bemutatónak lehettek részesei a kirándulók, majd bő 2 órán keresztül egy izgalmas tárlatvezetésen vehettek részt, ahol átfogó képet kaptak a filmstúdió történetéről, és a különböző filmes trükkökről.
A filmstúdióban tett látogatás után az Orosz Gyula Családi Pincészet borkóstolója várta a kirándulókat, és nemcsak a jó borból, de a jó hangulatból sem volt hiány.
A kirándulók és a szervezők egybehangzó értékelése alapján a 2016-os Marketing Kirándulás az elmúlt évek egyik legjobb kirándulása volt.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek