Bezár

SZTE GTK Hírarchívum

Kornai János kapitalizmusképe

Kornai János kapitalizmusképe

2014. március 31.
2 perc

Dr. Szabó Katalin tartott előadást a szegedi Gazdaságtudományi Karon.

SzaboKatalin

Dr. Szabó Katalin, egyetemi tanár, 1971-1976 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Politikai Gazdaságtan Tanszékének adjunktusa, majd 1976-tól docensi címet szerzett, 1988-tól egyetemi tanár. 1986 és 2010 között a Közgazdasági Szemle főszerkesztője. Olyan hazai és nemzetközi elismerések birtokosa, mint Nemzetközi Társadalomtudományi Díj (1983), Széchenyi professzor (1996), vagy az Erhart Scholarship (1998). 2004-ben elnyerte a Corvinus Egyetem aranyérmét, 2008-ban pedig Akadémiai Díj-ban részesült.

 

Kornai János kapitalizmusképe

 

A Kornai János munkássága előtt tisztelgő előadássorozat hetedik előadását Dr. Szabó Katalin, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára tartotta, melynek során az érdeklődők Kornai János kapitalizmusról alkotott elméleteinek és elképzeléseinek tárházába és annak történelmi jelentőségébe kaphattak nagyobb betekintést.

Az előadó egyfajta „Kornai-jelenségről” beszélt, mely szerint a kortársak közül sokan úgy gondolták, hogy Kornai János minden szempontból kilóg a tömegből, a hagyományos kutatók közül. Kornai nem zárkózott be a helyi adottságokba, problémákba, nem félt a rendszer egészével foglalkozni a lokális jelenségek mellett, helyett, és bár sok eseten hiányoztak a megfelelő feltételek, mégis képes volt sikereket elérni a visszás környezetben is. Sikerének titkát az előadó abban látta, hogy Kornai szoros kapcsolatot ápolt a gyakorlati módszerekkel, nem csupán elméleti oldalról igyekezett megvizsgálni minden problémát, továbbá nem csak a helyi problémákat volt hivatott boncolgatni és folyamatos, egészséges kétkedéssel vizsgálta saját munkáját is. Ezen munkájának köszönhetően jutott arra a megállapításra, hogy a kapitalizmus nem más, mint az innováció melegágya, azonban ennek sikerre viteléhez nem elegendő az innováció és az új ötletek, kell hozzá a vállalkozói zsenialitás is. (Berki Viktor)


A rendezvénysorozat többi előadása is elérhető honlapunkon.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek