Bezár

Az „Első 1 millióm” verseny

Versenyfelhívás

Versenyfelhívás

2015. március 09.
2 perc

Az első millióm

Fogadjunk, hogy van olyan ötleted, amiből meg lehetne gazdagodni, csak még soha nem mertél belevágni! Itt az idő!

Azt mondják, a gazdagsághoz csak az első egymilliót nehéz megszerezni, a többi már jön magától. A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán versenyt hirdetünk, melyben olyan ötletekre vagyunk kíváncsiak, melyekkel meg lehet szerezni az első egymilliódat!

A jelentkezéshez csak az alábbiakat kell tenned:

  • 3 fős csapatot szervezni
  • Egy olyan ötletet kitalálni, amivel 1 millió forint „tiszta hasznot” tudtok szerezni tisztességesen:
    • azaz minden költség levonása és induló tőke visszafizetése után összesen ennyi marad a zsebetekben,
    • jogszerűen, minden törvényi előírást betartva, adókat, járulékokat befizetve,
    • tisztességes üzleti tevékenységgel (azaz valamit csinálni/venni, és eladni) és nem spekulatívan, nem tőzsdézve, nem szerencsejátékozva, és nem másokat megkárosítva
  • Minimum 3, maximum 5 oldalban leírni az ötleteteket, és feltölteni a kitöltött jelentkezési lappal

A nevezés és a pályázatok beküldésének határideje: 2014. november 28.

Az ötletek leírásához néhány támpont, amire érdemes kitérni:

  • A „cucc”
    • Mi a terméketek vagy szolgáltatásotok?
    • Miért lesz ez jó?
    • Kiknek adjátok el?
    • Mennyiért adjátok?
    • Hol, milyen üzletben vagy milyen módon adjátok el?
    • Hogyan hirdetitek magatokat?
  • A „lóvé”
  • Mennyi kiinduló tőkére van szükségetek?
  • Honnan szerzitek be?
  • Mikor és hogyan fizetitek vissza?
  • Mennyit fogtok "kaszálni"?

Nyugi: az ötleteket titkosan kezeljük, azokat egy marketingesekből és pénzügyesekből álló szakmai zsűri fogja bizalmasan elbírálni, külső félnek nem nyújtunk betekintést, ezt garantáljuk.

A legjobb ötletek beküldői szóban is prezentálják elképzelésüket a zsűri tagjainak, akiktől szakmai visszajelzést, tanácsot kapnak, és akik kiválasztják a legjobb ötletet.

A győztes csapat tagjai értékes nyereményeket kapnak!

A verseny megvalósulását a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0035 azonosító számú, „Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Szegedi Tudományegyetemen" projekt tette lehetővé.
Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudomány Kar
Széchenyi 2020

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek